Tatai József mindig nyerni akar

A Balaton Bútor FC Veszprém 32 éves csapatkapitánya gőzerővel készül a következő szezon rajtjára, de kérésünkre most inkább múltidézéssel foglalkoztunk. A beszélgetés végén azért szóba került a jövő is, az új brazil csapattársak, a nagy cél és egy esetleges későbbi edzősködés.

Magyar Kupa-siker, NB I-es bronzérem és gólkirályi cím, mindent összevetve 32 mérkőzésen 55 gól. Fantasztikus eredménysor és mutató. Mondhatjuk, hogy az elmúlt idény volt pályafutása legjobbja?

– Az eredmények alapján mindenképpen, viszont úgy érzem, hogy a játékomat tekintve volt jobb időszakom is. A találatok mellett most is sikerült jó pár gólpasszt adnom, azonban akadt több meccs is, amikor nem játszottam elég jól. Valamiért nem sikerült kihoznom magamból a maximumot. Bízom benne, hogy ebben tudok még javulni a jövőben.

2012 decemberében mutatkozott be hivatalos meccsen futsalban, a Veszprém három Tatai-góllal verte 4-1-re a Haladást. Hogyan tekint vissza erre az elmúlt kilenc évre?

– Gyorsan elment. Úgy jöttem ide, hogy a futsal kiegészítés lesz a nagypályás foci mellett. Két hete edzettem a csapattal, amikor szóltak, hogy bajnoki meccsen kellene játszanom. Először nemet mondtam, hiszen nem is ismertem igazán ezt a sportágat, de a rutinos játékosok – Pálfi Robi és Finta Peti – biztattak: csináld, amit tudsz, s nem lesz gond. Sikerült gólokkal bemutatkoznom, és utána megragadtam a futsalban, igaz, négy és fél évig még a nagypályás futball mellett űztem.

Apropó, nem hiányzik a nagypályás foci?

– Amikor abbahagytam, már sok volt a kis- és nagypálya együtt. Jó volt az az időszak is, de változtatni kellett, hogy tovább fejlődjek a futsalban. Bevallom, néha hiányzik, hogy játsszak egyet „rendes” pályán, hiszen mégiscsak abban nőttem fel, de most már ez az én igazi terepem.

Mit gondol, meddig juthatott volna el a nagypályás labda­rúgásban, ha tökéletesen alakulnak a dolgok?

– Az NB II volt a legmagasabb szint, ahol játszottam, szerintem egy kis szerencsével szerepelhettem volna az első osztályban. Talán még most is ott játszanék. Persze nem akarom a körülményekre fogni, lehet, bennem volt a hiba, nem akartam eléggé, vagy nem voltam elég türelmes, elég profi. Ugyanakkor nem bánkódom emiatt, azt mondom, ez így volt kerek. Ez vagyok én, ezt az utat jártam be.

A futsalos sikerek sok mindenért kárpótolhatták, ugyanakkor nem volt mindig sima az út. Az első négy szezonban hétszer állítottak ki, az utóbbi ötben kétszer. Megváltozott?

– Kicsit igen, korábban eléggé forrófejű voltam. Öregszem, és az edzőim is sokat segítettek, hogy ez változzon. Le kellett higgadnom, meg kellett nyugodnom, persze még így sem vagyok egy könnyű eset. Alapvetően hirtelen haragú vagyok, de igyekszem ezt kezelni, és szerintem sokat fejlődtem ezen a téren is.

Olykor ennek a forrófejűségnek a csapattársak is célpontjai voltak, mostanában viszont mintha finomabban bánna velük is egy-egy hiba után.

– Én is éreztem, néha túlzásba viszem a szidást, hiszen a társam lehet, hogy épp másként gondolta az adott szituációt, mint én. Nem mindenki ugyanolyan, valaki egy bizonyos dologban jó, más pedig egy másikban. Most már többször dicsérek, vagy inkább nem szólok semmit. Ebben továbbra is tudatosnak kell lennem. Amúgy az életben teljesen nyugodt vagyok, sokan mondták, hogy a pályán kívüli és belüli Tatai Jocit össze sem lehet hasonlítani.

Akik ismerik, tudják, hogy ez a tüzesség a hihetetlen győzni akarás terméke. Honnan hozta ezt a mentalitást?

– Szerintem így születtem. Én mindig nyerni akarok, és ez mindig így volt. Amire vissza tudok emlékezni, és a szüleim is azt mesélik, hogy állandóan csak a győzelem érdekelt. Nyilván nem lehetsz mindig nyertes, de azt sosem szerettem, amikor gyerekként megsimogatták a fejem és azt mondták, nem baj, azért ügyes voltál. Hagyjatok békén ezzel a szöveggel! – gondoltam. Persze ez kétélű dolog, csapatkapitányként vigyáznom kell arra, hogy kordában tartsam ezt az érzést. A túlzott akarás nem mehet át idegeskedésbe, ami a többiekre is átragadhat.

Kevés olyan játékos van a honi futsalmezőnyben, aki képes olyan sok időt tölteni a pályán egy-egy meccsen, mint Tatai József.

– Van egy olyan érzés bennem, hogy nekem mindig a pályán kell lennem. Különösen, ha nem mi vezetünk, akkor ugyanis nem tudok nyugodt szívvel a padon ülni. Átlagban 15-20 perc játékidő az optimális, nekem általában 30 perc feletti a mutatóm, az előző szezon bronzpárharcában volt egy 38 perces találkozóm is. Szerencsére nem fáradok el.

Akkor messze még a pálya­futása vége…

– Nemrég írtunk alá a klubbal egy hároméves szerződést, azt biztosan ki tudom tölteni. Ha már nem tudok segíteni, akkor fogom abbahagyni a játékot. Nem szeretném, hogy a pályán azt mondják rám, régen jó játékos volt, de most már…

Végig veszprémi színekben?

– Persze. Korábban hívtak máshova, de meg sem fordult a fejemben a váltás. Most pedig már végképp nem. Itt képzelem el a jövőmet.

Netán edzőként is?

– Igen, szívesen próbálnám ki magam edzőként. Szeretnék tanfolyamot végezni, és elsősorban nem a felnőtt futsalban gondolkodom, leginkább gyerekekkel foglalkoznék.

De addig még sokáig láthatjuk a pályán. Mi gondol, bajnoki címre vezeti egyszer a csapatot?

– Ígérgetni nem szeretek, de mielőtt még abbahagyom, mindenképpen szeretnék bajnok lenni. Kupát nyertünk már, az a célom, hogy egyszer a bajnoki elsőség is a miénk legyen.

Brazilokkal egy csapatban

Tatai József szót ejtett új brazil csapattársairól, a Balaton Bútor FC Veszprém csapatához frissen igazolt Serginho Paulistáról és Henri Wardról. Elmondta, hogy Serginho fantasztikus képességű, ahogy Ward is, előbbi cseleivel, utóbbi fizikai erejével is sok gondot okozhat a rivális védőinek. Mindketten komoly erősségei lehetnek az együttesnek, ha összeszoknak új társaikkal. Van még munka, de a légiósok szerényen és szorgalmasan végzik a dolgukat. Fehér Zsolt edző keze alatt tavaly óta új Veszprém formálódik, tele remek futsalosokkal. A csapatkapitány elmondta: nagyon örül, hogy jó játékosok veszik körbe, így egyre ütőképesebb a gárda. Az idén tízéves klub és az együttes is folyamatosan fejlődik, amit az eredmények is tükröznek.