Iszlai és Héninger is eligazolt

2023.07.26. 14:46

Nagy változások a veszprémi focicsapatnál

Tízen vannak a távozók és az érkezők listáján is a labdarúgó NB III-ban címvédő Practical VLS Veszprémnél, amely vasárnap idegenben kezdi meg bajnoki szereplését. A bakonyiak – ahogyan az előző szezonban – a hazai meccseken is vendégek lesznek.

Horváth Gábor

Két hónapja szereztek bajnoki aranyat, most újabb kihívások elé néznek Pető Tamásék

Fotó: Haraszti Gábor/Napló

- Nagy változások voltak eddig a keretben, ugyan az alapcsapat nem lett felforgatva, de több olyan távozónk is volt, akire nem számítottunk előzetesen. Például elment a két kapusunk – reagált lapunk érdeklődésére Pető Tamás, a Practical VLS Veszprém vezetőedzője, hozzátéve: az eligazolók nagy része nem volt stabil kezdő, ugyanakkor lehetett rájuk számítani, szerepük volt az együttesben.

Amely, mint ismeretes, az előző szezonban meg sem állt a bajnoki aranyéremig a harmadik vonal nyugati csoportjában. Nem sokon múlt a feljutás sem, a Nyíregyháza elleni osztályozón mindössze egy gól döntött a sokkal rutinosabb, NB II-es rivális javára.

A bajnokcsapat három legnevesebb távozója a rutinos középpályás Iszlai Bence, a támadó Gálfi Zoltán Norbert, valamint a kezdőkapus, Héninger Bendegúz, mellettük még Takács Martin kapott komolyabb szerepet az elmúlt évadban. Rajtuk kívül Bonnyai Márk, Balázs Zsolt, Tóth László, Varga Márk, Bakos Zsombor és Petres Márk sem folytatja a VLS Veszprém színeiben.

Érkezési oldalon Tömösvári Bálint, Kószás Krisztián, Kovács Martin, Schőnig Vince, Kovács Soma, Szabó Kornél, Bach Botond és Szerhij Cserniczki neve található. Mellettük Söptei és Csomai a saját utánpótlásból került fel a felnőttekhez.

Pető Tamás elárulta, szeretnének még erősíteni, erre augusztus végéig van lehetőségük. - Jól sikerült a felkészülés, jó volt a programunk, erős csapatok ellen tudtunk gyakorolni - felelt kérdésünkre a szakember. A veszprémiek legutóbb az NB II-es Haladás vendégeként nyertek 4-2-re, előtte Gyirmóton 2-1 arányban kikaptak az Egyesült Arab Emirátusokból érkezett Baniyas FC-től, 1-0-ra megverték a Balatonfüredi FC-t (NB III), 4-4-et játszottak az FC Ajkával (NB II) és 3-1-re győztek a Csorna (NB III) pályáján.

- A céljaink ebben a szezonban is változatlanok, szeretnénk minden meccsünket megnyerni. A bajnoki cím tavaly sem volt kitűzve, idén sincs. Badarság is lenne, hiszen a legerősebb NB III-as csoportba kerültünk, 3-4 kiemelkedő tudású riválisunk is van – fogalmazott Pető Tamás.

Ahogyan arról beszámoltunk, a harmadosztályt átszervezték, az új rendszerben a VLS az északnyugati csoportba lett beosztva. A bakonyiak a nyitányon, július 30-án, vasárnap 17.30-as kezdettel a Komárom VSE vendégei lesznek. A következő forduló hétközi lesz, a Veszprém augusztus 2-án, szerdán (17.30) az újonc Szombathelyi MÁV Haladás VSE csapatát látja vendégül Pápán. Lapunk számolt be róla először, hogy a VLS ebben az idényben a Perutz stadionban játssza hazai bajnoki mérkőzéseit, addig, amíg a vármegyeszékhely stadionja el nem készül. A felújítást május végén kellett volna befejezni, egyelőre azonban nem tudni, mikor adják át a létesítményt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!