Üres szívvel tér vissza a versenyzéshez a füredi pilóta a Mikulás-ralin

– Sokan szurkoltunk, hogy mielőbb újra láthassunk, és visszatérj életed közegébe, az autóversenyzésbe.

– Még most sem biztos az indulás, de mindent megteszünk, hogy ott legyünk a rajtnál. Az autóhoz még nem nyúltunk, de ez alatt a rövid idő alatt is megpróbáljuk maximálisan felkészíteni. Igazából még azt sem döntöttük el, hogy melyik kocsival menjünk, a Skodával vagy a Mitsubishivel.

– Jó hallani, hogy mindent megteszel a Mikulás-ralin való indulásért, úgy, hogy nagyon nehéz négy hónap van a hátad mögött…

– Mindenképpen szeretnénk menni, mert jó pár futam kimaradt az életünkből. Nehéz szavakat találni, hiszen folyamatosan vívódom, mennék is, meg nem is. Űr van bennem, hiszen Csabival együtt kezdtük a versenyzést, mint navigátor, mint csapatvezető mindig mellettem állt, és most szomorúan üres a kép. A tragédia után annyi mindent kellett elintéznem, hogy gondolkodni sem volt időm, igazából fel sem fogtam, mi történt valójában, aztán arcon csapott a rideg valóság, és nem akartam versenyezni. Az autósportban sokszor van keserűség, megáll az autó, elszúrod a gumiválasztást, vagy bármilyen körülmény, ami nem jön össze, de az mind kimozogható, hazamész és készülsz a következő viadalra. De ez a helyzet fájóan más volt, itt nincs visszaút…

– Akkor szeretnél ott lenni a rajtnál, csak még sok tényező kérdőjeles?

– Igen, valójában a héten döntöttem el, hogy indulok, igaz, az autó és a navigátor személye még bizonytalan. Sokan szívesen beülnének mellém a jobb 1-be, a döntésben az összhang játszik majd szerepet. A Mikulás-rali mindig olyan verseny volt, hogy csak menjünk egy jót, de mára mindenki presztízskérdést csinál belőle. Hozzáteszem, belülről már én is, mindig ott kellett lennem az elejében. Most azonban más a helyzet, a sok kihagyás után csak az érzést próbálom visszacsalogatni magamba, azt az érzést, amit egykor az autósport jelentett.