Már nem mer ajtót nyitni sem

A hitelválság, a forint árfolyamának jelentős mértékű változása, a bankok által szó szerint az emberek nyakába ömlesztett kölcsönök mostanra sokakat tettek tönkre, taszítottak adósságcsapdába. Pedig a felelősség talán nemcsak azé, aki szeretett volna kissé javítani életén, hanem azé is, aki jóformán a fedezet ellenőrzése nélkül, szinte odadobta a százezreket, milliókat. Aztán amikor eljön az idő, kopogtatnak a kamattal vastagon megterhelt járandóságukért. Eljön az idő, amikor a kopogtatás félelmetessé, ijesztővé válik. Sokaknál már elérkezett ez az idő.

A tapolcai Sáfár Gáborné hívott fel a napokban kétségbeesetten, hogy helyzetük egyre reménytelenebb, szinte mindenüket elveszíthetik. A középkorú házaspár egy szolid külsejű házban él, adósságuk hónapról hónapra nő, segítségre nem számíthatnak, tulajdonképpen mára minden ajtó bezárult előttük. Mindketten dolgoznak, de a jövedelem nem fedezi a terheket. Volt egy kis mellékállása az asszonynak, de mára az is megszűnt, így a teher megsokszorozódott.

- Házunk a hatvanas években épült, nagyjából öt éve döntöttünk úgy, hogy felújítjuk. A gázkazánt cseréltük ki előbb, a hozzá tartozó csőrendszer felújításával együtt, majd körülbelül három éve a nyílászárókat is, mivel nagyon rossz állapotban voltak. Mindkét beruházást hitelből oldottuk meg, illetve van egy régi autónk, amin szintén van teher. De nem is aggódtunk a törlesztés miatt, egészen addig, amíg az árfolyamváltozás miatt a részletek el nem kezdtek nőni. Ráadásul ekkor szűnt meg a mellékállásom is, ami máig egy hiányzó összeg a család gazdálkodásából. Férjem az építőiparban dolgozott, ahol "fizettek is meg nem is", így ő is váltani kényszerült. De mindig  dolgozott ő is, ma is van munkahelye, mint ahogy nekem is. Viszont a tartozásaink irtózatos iramban kezdtek növekedni. A közüzemi díjak, a villany, a gáz, a víz, a csekkek és a felszólítások egyre vaskosabb köteget tettek már ki. Mindig a legfontosabbat, legsürgősebbet fizettem be, de látnom kellett, hogy nem érjük utol magunkat, mivel kevesebb a jövedelmünk, mint a ki- és befizetnivalóink. Lányunk elköltözött, családalapítás előtt áll, tőle sem várhatunk segítséget - sorolta Sáfár Gáborné.

Beszélgetésünk közben a vízműtől jöttek hozzájuk, a fennálló tartozás miatt éppen a szolgáltatás korlátozását szerették volna megoldani. Azaz konkrétan szűkíteni a bejövő vízcső keresztmetszetét. De Sáfárné kérésére még várnak kicsit, újabb, kézzel írott csekk kerül elő, "de ezt akkor hétfőig fizesse be!" intelem kíséretében.

- Bruttó 9 millió forint körüli az adósságunk, ebből a lakás nagyjából 5 millió, de ennek törlesztésével még nem vagyunk elúszva. A fennmaradó 4 millió forint egyéb hitelekből és közüzemi tartozásokból tevődik össze. Kétségbe vagyok esve, hogy mi lesz... Mindenemet elveszítem? Már jártam az önkormányzatnál, de ott is elutasítottak. Aztán telefonon hívtam egy adósságrendező céget, de ott meg mindjárt 40 ezer forintot kértek, hogy egyáltalán foglalkozzanak velünk. Egyszerűen nem látom, hogy mit tehetnénk, hogyan mászhatnánk ki ebből a helyzetből. Ha jövedelmünket és havi kötelezettségünket számolom, és magunkra csak éppen a minimális megélhetést kalkulálom, akkor is havonta legalább ötvenezer forint mínuszt termelünk. Mi lesz velünk, hova jutunk így, elveszítjük mindenünket, mehetünk az utcára, egy végigdolgozott élet jutalmaként? És nincs senki, aki segíthetne? - kérdezte kétségbeesett hangon Sáfár Gáborné.

A kormány meghosszabbított karjának vagy a kormány veszprémi "ablakának" is nevezhető kormányhivatalhoz fordultunk. Arról érdeklődtünk, hogy történtek-e intézkedések az adósságcsapdába került emberek, családok megsegítése érdekében.

Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott írásos válasza már másnap megérkezett:

"A Veszprém Megyei Kormányhivatal adósságcsapdába került emberek, családok megsegítése ügyében nem járt el, hiszen a kormányhivatal és annak szakigazgatási szervei nem rendelkeznek ilyen hatáskörrel. A Veszprém Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának tájékoztatása szerint a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény rendelkezik az adósságkezelési szolgáltatás nyújtásának szabályairól, a szolgáltatás tartalmáról, illetve a jogosultak köréről.

A törvény értelmében települési önkormányzat nyújthat adósságkezelési szolgáltatást abban az esetben, ha a szolgáltatás működtetéséről önkormányzati rendeletet alkotnak, adósságkezelési tanácsadást működtetnek, valamint az adósságcsökkentési támogatás és a lakásfenntartási támogatás nyújtásához saját forrást különítenek el. A fenti törvény alapján az a települési önkormányzat pedig, amelyiknek területén negyven- ezernél több állandó lakos él, köteles adósságkezelési szolgáltatást nyújtani. Az adósságkezelési szolgáltatás esetén a jogosult adósságkezelési tanácsadásban és adósságcsökkentési támogatásban részesül, amelyet az adósságkövetelés jogosultjának kell folyósítani. Az adósságcsökkentés címen nyújtott támogatás vissza nem térítendő szociális támogatásnak minősül."

A kormányhivatal válasza elég egyértelmű, bár ez önmagában sem Sáfárnét, sem a többi eladósodott embert nem nyugtatja meg. Ugyanis a kérdés nyitott továbbra is: ma hazánkban ki segít az adósságcsapdába került embereken? Ki segít azokon, akik nem azzal a törlesztőrészlettel számoltak, mint ami aztán mára kialakult, és ami sokakat véglegesen a padlóra küldött?

Tavaly ősszel egy tapolcai, kihelyezett frakcióülésen jelentette be a Fidesz-KDNP frakcióvezetője, Lázár János, hogy a képviselőcsoport huszonkilenc pontból álló akciótervet fogadott el, s ennek egyik sarkalatos pontja a leszakadó rétegek támogatása, számukra egy újabb esély biztosítása. Az akkori tájékoztató szerint ebbe a körbe tartoznak a (lakás)devizahitelesek is, így a kihelyezett frakcióülésen tárgyaltak az árfolyam-különbözet miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülő lakosság támogatásáról, a csődtől, a teljes eladósodástól való megmentéséről.