2011.04.02. 06:17
Ne engedjük meghalni!
Ne engedjük meghalni a szép magyar beszédet, amelyet különösen szép, kifejező ritmusa megkülönböztet minden más nyelvtől. Egy versmondó estjének bevezetőjében hangzott el a felszólítás, kérés a hallgatókhoz, s meggyőződésem, rajtuk keresztül mindenki máshoz, akihez eljut a gondolat.
A gondolat, ami aggodalmat és bizakodást egyaránt magában rejt, s nem véletlenül. Alapját a technológiai, technikai fejlesztésben, a felgyorsult élettempó ritmusában is kereshetjük, ha kényelmesek és megértők akarunk lenni.
Ha valaki nem szívesen eszik levest az ebédnél, gondolnánk-e, hogy azért, mert nincs türelme a kanalazáshoz? Találhatunk természetesen számos más okot is, de ezt sem zárhatjuk ki közülük. Más esetben a beszélgetés közben hirtelen támadó indulatok forrásaként a megértés hiányát éppen úgy felfedezhetjük, mint régiesen szólva a "gyerekszobáét". Amikor nem tanították meg a gyereknek a másik ember és gondolatainak tiszteletét, vagy éppen a gyerekkorban megtanultakat elfedte az a sok különféle hatás, ami iskolában, baráti és egyéb közösségekben érte.
Sokan csodálkoznak, hogy az interneten névtelenül a magyar nyelvhez milyen méltatlan stílusban és helyesírással íródnak hozzászólások. Az újságokban megjelenő rövid szöveges üzenetek között is vannak olyanok, amelyek éppen csak megütik a nyomdafesték mércéjét, s a szerkesztők gondja, hogy vannak, akik ezeket oktalanul a lapokkal azonosítják.
Az írástudók a szép magyar nyelv, a színészek, versmondók a szép magyar beszéd megőrzéséért éreznek felelősséget. Csak az övék ez?