Hétvége

2015.01.02. 18:35

2015 nyolcas rezgésű év, az egyensúly, a pénz, és a megújulás száma is egyben

Megmérettetést hozhat az új esztendő, állította lapunknak Tóth Ildikó veszprémi sorselemző.

Marton Attila

A 2015-ös év nyolcas rezgésű év, az egyensúly, az igazságosság és a megújulás, valamint a pénz száma is, mondta lapunk érdeklődésére Ildikó. A sorselemző szerint ez lehetőséget ad mindenkinek, hogy megvizsgálja kapcsolatát a pénzzel: tud-e bánni vele, függ-e tőle? Állítja, nagy felismeréseket hozhat számunkra, ha elengedhetjük szegénységtudatunkat és válthatunk gazdagságra.

Az új évben megtapasztaljuk, hogy vannak földi törvények, amelyek állandóan változnak. Betartani és betartatni, erre figyelmeztetést kapunk, tudva azt is, hogy kifizetetlen számla nem marad. A földi törvények mellett vannak isteni törvények is. Aki ezt nem hiszi, ebben az évben lesz rá alkalma, mondja titokzatosan a sorselemző.

Aki tiszta, szeretetteli életet élt, felelősséget vállalva saját és közösségi életében, munkájában, annak dicséret lesz a jutalma, aki ennek nem felelt meg, kaphat még lehetőséget a javításra.

A sorselemző azt tanácsolja, legyünk becsületesek, tisztességesek és igazak!

Általános, mindenkire vonatkozó lesz az Igazság éve. Itt a családok éppúgy érintve vannak, mint a közösségek vagy az egyedülállók.

- Megszaporodhatnak a házasságkötések, de a válások is. A kapcsolatokat ugyanúgy érinti a tisztánlátás, az igazság, amikor a párunkat minden máz és szerepjáték nélkül látjuk, ez lehet vonzó, de taszító is. A szerelmi élete bárkinek jóra fordulhat, ha az önismeret kitölti életét, elfogadja és szereti önmagát, és nyitott szívvel él. Ez veszélyes is lehet, de egy gondolatokkal teli világban csak ez a megoldás, magyarázza Ildikó.

Pénzügyileg mindenkinek kedvez majd az új esztendő, mert a pénz erősen mozgatja majd ezt az évet. Ildikó szerint lehetőségeket kapunk rendezni sorainkat, hogy az adunk-kapunk egyensúlyba kerüljön. Az ember akkor a legboldogabb, ha szükségletei és javai egyensúlyban vannak egymással, teszi hozzá.

A politikai életben annyit lát előre, hogy februárban nagyon vigyáznunk kell, hogy szelídek maradjunk. Azt tanácsolja, jól gazdálkodjunk az erőnkkel, a gondolatok ne vigyenek el minket olyan irányba, ami veszélyes lehet. Hozzáteszi, a február 11-es minőségű hónap lesz, ami az ösztönerők uralását jelenti. A 11-es mesterszámnál az uránuszi elv az ember gondolkodásának rendkívüliségében nyilvánul meg. Az uránuszi látásmód a hagyományokat elveti, és az újat szorgalmazza. Életelve a merni mást gondolni : ezzel a minőséggel kezdődik a hónap, és ezzel is zárul, mondja.

A fenti jóslatok általánosan vonatkoznak minden jegyre, a vízjegyűeket (Halak, Rák, Skorpió) azonban nehezen érinti majd 2015, mert ez egy gondolkodó, racionális év lesz, nem az érzelmeké. A többi jegy könnyebben veszi az akadályokat.

Kérdésünkre, várhatóak-e sztrájkok és tüntetések, elmondta, lesz részünk mindkettőben. A nyolcas a háború és a lázadás szimbóluma, a hatalom, az igazság, a jog, a törvény, valamint az egyensúlyé jelölője is. Cél a harmóniába kerülés, a megbékélés, a becsületesség.

Arról, hogy ki lehet sikeres az új évben, úgy válaszolt, a sikert mindenki saját magához képest tudja lemérni, és a fejlődés is egyéni.

A legfontosabb tanulnivalónk 2015-ben is a béke és a hit, mondja búcsúzóul.

Tóth Ildikó 15 éve használja a Tarotot, és tíz éve már tanítja is ezt a sorselemző módszert. Úgy véli, a Tarot önvizsgálatra, önismeretre, meditációra és terápiás munkára is alkalmas. Megtanít mindig a jelenben élni, s az időtlen bölcsesség képi ábrázolása, a lélek nyelve is, mondja. A Tarot és a számok vizsgálata lehetőségeket kínálnak fel, az azonban mindig rajtunk múlik, hogy élünk-e vele, vagy elszalasztjuk, állítja Tóth Ildikó, majd megjegyzi, százszázalékos előrelátás nem létezik.

 

 

Címkék#2015#jós
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!