Hétvége

2017.06.23. 14:03

A festészet Kodály Zoltánja: Bihari Puhl Levente

Bali Galériában nyílt meg Bihari Puhl Levente kiállítása, ahol 200 éves tetőcserepekre festett munkáit mutatja be.

Mizsei Bernadett

Ahogyan Kodály Zoltán a hangjegyeket, a siófoki művész a régi házakat örökíti meg a cserepeken, hogy megmaradjanak az utókornak. Az itt látható gyűjtemény csupán töredéke műveinek, hiszen fest vadászati témákat, aktokat, csendéleteket, tájképeket, nonfiguratív alkotásokat és portrékat. Művészete egyetlen festészeti stílushoz sem hasonlítható, teljesen egyedi. Nevéből „Levyngartnak" nevezte el. Maga az anyag súgja meg neki, hogy milyen téma kerüljön az üres felületre.

Bihari Puhl Levente művészete egyetlen festészeti stílushoz sem hasonlítható, teljesen egyedi Fotó: Mizsei Bernadett

Hogyan lépett a festői pályára?

- Már egészen kicsi gyermekként szerettem rajzolni, de a szüleim mindig mondták, hogy tanuljak valamit, mert ebből nem lehet megélni. Gimnáziumba mentem, de a művészet, a rajzolás, a festészet az életem része maradt. Érettségi után rengeteg munkahelyem volt, szegény nagyapám mindig intézett valamit, de folyton szégyent vallott velem, mert állandóan felmondtam. Nem bírtam az irodai munkát. 1977-ben éppen az egyik banknál dolgoztam, és emlékezetből lerajzoltam a betegszabadságon lévő kollégámat. A képet betettem a fiókjába. Mikor visszajött dolgozni, és meglátta, megkérdezte tőlem, hogy miért nem megyek el festőnek. Én bementem a főnökhöz, és közöltem vele egy hónapos munkaviszony után, hogy felmondok. Húszéves voltam akkor. Berendeztem egy önképző műtermet. Három év szegénység jött, tipikus festőélet. Anyámmal, öcsémmel és húgommal éltem, sokat nélkülöztünk. Ha elfogyott a lisztünk, a rizst daráltuk meg. Azért néha akadtak megrendelések. Havi 500 forintot kerestem, az nem sok, a kezdő fizetés akkor 1500-2000 forint körül volt.

Fotó: Mizsei Bernadett

Hogyan került az Artex Galériához?

- A nagyapám lekésett egy vonatot, és miközben várt a következő járatra, összeismerkedett egy idős asszonnyal. Mesélte neki, hogy az unokája festő akar lenni, de nem tud belőle megélni. Mire a hölgy azt mondta: az ő unokája is fest, és az Artexnek dolgozik. Megadta az elérhetőségeit, én felhívtam másnap, és fel is vettek. Sőt, tíz éven át ott maradtam! Vittem az első találkozásra egy válogatást az addigi munkáimból. Volt közötte egy impresszionista tájkép, amit fejjel lefelé tartva nézegetett a főnök, és közölte, hogy ilyet inkább ne fessek...

Mi volt a feladatköre?

- Az első látogatásomkor ott volt a londoni nagyfőnök, aki a képeimet látva közölte a későbbi felettesemmel, hogy ez a srác állatcsendélet-festő lesz. Én meg szürrealista akartam lenni, Dalí volt a mindenem. De baromfikat kellett festenem és tájakat, amiket külföldi galériáknak adtak el Nyugat-Európától kezdve Amerikán át Japánig.

Fotó: Mizsei Bernadett

Nehezen viselte, hogy megmondták, mit kell festenie?

- Természetesen igen, bennem tombolt a szürrealizmus és a saját önkifejezés. Ennek ellenére hasznos volt az ott töltött tíz év, hiszen ma a kisujjamban van a klasszikus festészet. Ma már elmondhatom, hogy nem ügy bármilyen stílusban festenem. Éppen ezért Karinthy Így írtok ti című műve után szabadon egyszer szeretnék is készíteni egy sorozatot Így festetek ti címmel, amiben bemutatnám a nagyok festészetét a maguk stílusában.

Mit hozott életébe a rendszerváltozás?

- Az Artex halódott, ezért létrehoztuk öt festőbarátommal a Messenger művészkört, és egy galériát, ugyanezzel a névvel. Szinte egymásnak adták a kilincset a látogatók. A '90-es évek jó és termékeny időszak volt. Végre festhettem tájképeket, szürreális képeket. De aztán megszűnt ez a Messenger, mindenki ment a maga útján tovább. Akkor jött egy fordulat a művészi pályámon. Kaptam egy 30x30-as márványlapot egy festő barátomtól, hogy fessek rá valamit. Három évig szunnyadt a műtermemben a márvány. Aztán egyszer csak festettem rá egy arcot. De a márványlap mintája miatt csak az arc fele kívánkozott rá. Olyan sikeres lett az a mű, hogy az első kiállításon megvették. Akkor kezdtem el különböző anyagokra festeni: márványra, kerámialapokra, majd az erdei témákat falapokra, deszkákra.

Fotó: Mizsei Bernadett

Honnan jött a cserépfestés ötlete?

- A feleségem örökölt Jánosházán egy 18. században épült házat, annak kezdtem el leszedni a cserepeit, amit aztán persze pótolnom kellett újakkal, hogy ne ázzon be a tető. Archaikus népi házakat kezdtem rájuk festeni, mert azok egész egyszerűen együtt éltek a cseréppel, nem is kívánkozott rá más. Aki látta, mindenki azt mondta, hogy ezek kultúrtörténeti letétemények is, hiszen lehet, hogy mire lefestem, az enyészeté lesznek a házak. Akkor kezdtem magam „festészeti Kodálynak" érezni, aki összegyűjti és megmenti az enyészettől ezeket a házakat. Salföldre és Köveskálra már céltudatosan érkeztem, keresve ezeket a régi házakat. Így született a most kiállított sorozat.

Hova tudná sorolni a saját stílusát?

Fotó: Mizsei Bernadett

- Én is úgy látom, és mások is azt mondják, hogy teljesen egyedi. A világon talán sehol sem alkotnak így, én ezt „Levyngartnak" hívom, a saját nevemből alkotva. Sokféle anyag jelenik meg egy művön belül. Nem is mindet keretezem be, akad olyan, amit csak kerettorzó szegélyez. Némelyik nem is szimpla festmény, a sok anyag miatt statikus színpadi beállításoknak is szoktam nevezni a munkáimat. Egy analizáló-szintetizáló festészeti mód a „Levyntgart". Egy művészettörténész egyszer azt mondta, hogy a művészetem az ezredforduló hiteles szövettani lenyomata, hisz olyan, mint a korunk maga: egy igazi tobzódás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!