Hírek

2012.06.22. 18:26

Hagyományápolás borral és hallal

Balatonfüred – Nagyon fontos volna, hogy legyenek emberek – világnézettől függetlenül –, igazi emberek, akik szeretnének ízt adni ennek a világnak!

Győrffy Árpád


A vendégeket házigazdaként köszöntő dr. Bóka István polgármester beszédében megidézte a Balatoni hal- és borünnep indulásának meghatározó támogatóját, Mádl Ferencet. A rendezvény célja ma is ugyanaz, amit az egykori köztársasági elnök megfogalmazott: hogy ráirányítsuk a figyelmet a magyar kultúrára, gasztronómiára, a balatoni borászatra, halakra, és eszmét tudjunk cserélni a múltról, a jelenről és a jövőről.



A megnyitót mondó dr. Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár is azt tartotta kiemelendőnek, hogy több település, szervezet összefogásának köszönhetően hosszú idő óta működik a balatoni nyárnak egy olyan rendezvénye, amelyik a magyar értékeket ápolja. A program vasárnap estig a négy település különböző helyszínein folytatódik. A kulturális produkciókat horgász- és halászléfőző verseny, vitaműsorok, gyermekprogramok színesítik. Persze mindez bor és halételek társaságában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!