Hírek

2012.09.05. 07:02

A Szigliget a Balaton új hajója

Siófok, Szigliget - Az eredetileg tervezettnél egy héttel később, szeptember 28-án délelőtt tartják a Balaton új hajójának a névadóját, tudtuk meg dr. Horváth Gyulától.

Győrffy Árpád

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója elmondta, hogy a csúszás alapvető oka, hogy egyszerre két keresztelőt is tartanak, és ez kicsit bonyolultabbá tette az egyeztetést. A szigligeti önkormányzat kezdeményezésére az 1992-ben elhunyt idős Szívós Istvánról nevezik el a kikötőt. A Szigliget motoros jó ütemben készül, tudtuk meg a Bahart vezérigazgatójától. Jelenleg már befejezés előtt vannak a burkolási munkákkal, így maga a hajó lényegében készen van. Szerelik már a kormányállást is, ami nagyon bonyolult feladat az ezerféle vezeték miatt. Elkezdődött a műszaki berendezések próbája. Beindították az öt évvel ezelőtt a hajótestbe rakott, de igazán csak most beszerelt motorokat. Eddig minden kiválóan működött. Abban bíznak, hogy a hajózási hatóság mindent rendben talál majd a vízi járművön, és a keresztelő után már ezzel a hajóval vihetik ingyenes sétaútra az ünnepség résztvevőit. Amennyiben mégsem lesz meg minden engedély, a névadóra  akkor is sor kerül, és sétahajózás is lesz egy másik hajóval.

Balassa Balázs szigligeti polgármester elmondta, hogy idős Szívós Istvánra szigligeti kötődése miatt esett a képviselő-testület választása. A kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó sok időt töltött élete során a szigligeti családi nyaralójukban. Nagyon szerette a falut és a Balatont. A mai kikötő helyén volt egykor a csónakja elhelyezve. A kikötőben a névadóval együtt felavatják Béres János szobrászművész id. Szívós Istvánról készült domborművét - mondta el érdeklődésünkre a polgármester.

 

Mint megtudtuk, az új hajót dr. Korzenszky Richárd, a Tihanyi Bencés Apátság perjele áldja meg, aki az eredeti időpontban vatikáni útja miatt nem lett volna itthon, de így most ez az akadály is elhárult a keresztelő elől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!