Közös pipázással emlékeztek az indiánok Cseh Tamásra

Gilyén Péter elmondta: hamarosan újra felállítják a tipijeiket az erdőben és megszólalnak a harci dobok. A tél nem akadály számukra, legyen negyven centis hó vagy ugyanekkora sár, ők jönnek nyitott szívvel, igazodva a természet ősi, tiszta törvényeihez és egy embert nemesítő játék szabályaihoz.

(Fotó: indiántábor)

Cseh Tamás, Kossuth-díjas előadóművész, Bakonybél díszpolgára idén lett volna hetven éves. Születésének évfordulóján, a magyar kultúra napján a fővárosi Széchényi Könyvtárban egynapos kiállítás nyújtott bepillantást az ő titkos indián életébe és megtekinthetők voltak metszetei, fellépéseinek dokumentumai, relikviái. A művész hetvenedik születésnapján számos koncertet tartottak. A tervek szerint bronzból készült szobra is lesz majd a legendás előadónak Budapesten, a Szent Gellér téren. Az alkotást a Magyar Dal Napjához kapcsolódva állítják fel, várhatóan szeptember hatodikán. A látványterv már kész, az utcán sétálva, gitárral a kezében ábrázolja a művészt, akit nem mint az indiánt, hanem mint a dalszerzőt mutat be. A szobor mellett egy felirat is ékeskedik, mely felidézi Cseh Tamás egyik legismertebb dalát, utalva rá, hogy a közelben lakott: "Nincsen más ebben a dalban, nincsen más, csak egy utca, ahol valaha laktam, és még egy délelőtt". A táblán feltűntetik továbbá az indián nevét is, jelezve, hogy életének egyik meghatározó része volt az e kultúra iránti vonzalom.

(Fotó: indiántábor)

Mert Cseh Tamás indián volt. Ő alapította meg 1961-ben Bakonybélben a híres indiántábort. Egyszer a nagy törzsfőnök így vallott erről: Ez olyan különös játék, de még inkább elfoglaltság, hogy nagyon sok olyan pillanatban jelentett számomra támaszt, amikor már minden más csődöt mondott. Béke, tiszta törvények, férfidöntések, egyértelmű szabályok, olyasmik, amik hiányoznak a civil életből  ezt jelenti az indiánlét. Az ember elmegy oda, ahol rendben vannak a dolgok.

S valóban, a bakonybéli indiántáborban rendben vannak a dolgok. Mert ott mindenki egy tiszta rendhez igyekszik igazodni. Ennek eredményességében pedig elsősorban mindig a saját maga bírája marad. Az álmok ezen a helyen bölcsebbek, mint az emberek. Ha figyel mindenki a suttogásra, akkor nem kell a kiabálás. Ott nemes szívnek nemes a tette. Ahol a lopott elismerés soha nem tesz jóllakottá, inkább az asszonyok főzik össze az igazság pillanatait.A játék idején szól a dob, a fák között harci díszbe öltözött elszánt, kifestett arcú, parókás, tolldíszes férfiakat, fiatalokat látni, megszólalásig élethű indiánokat, amint egy törzs békés mindennapjait töltik vagy éppen megtámadnak egy másikat. A győzelemért és a dicsőségért, a közösség megbecsülő elismeréséért küzd mindenki. Mindez persze csak egy játék, ám annál valahogy mégis több. Életforma ez, személyiségformáló erővé vált, olyan erkölcsi iránytű, kulturális kaland, amely jobbá teszi az embert a civil életben is. Elvileg bárki lehet indián, aki elfogadja a törvényeiket, s életmódjával, cselekedeteivel alkalmasnak, méltónak mutatkozik arra, hogy a törzsekhez (sziúkhoz, varjakhoz, feketelábakhoz, sájennekhez, hidatszákhoz, paunikhoz) tartozzon.

(Fotó: indiántábor)

Amikor arról kérdeztem Gilyén Pétert, aki civilben mérnök, miként emlékeztek meg Cseh Tamás születésnapjáról, a legidősebb törzsfőnök azt felelte: az indián kultúra és mitológia nem a Gergely naptárhoz viszonyítja az emlékezéseket, viszont hasonlóan a keresztény hitvilághoz, itt is elfogadják, hogy létezik földöntúli világ. Csak azt az indiánok nem mennyországnak hívják.

- Tamás, azaz Füst a szemében nagy vezetőnk eltávozott délre, a fénybe, a sok sátor népe közé. Élete ott folytatódik, az örök vadászmezőkön. Mi minden évben közös pipázással emlékezünk meg róla. Most is ezt tettük. Csodálatos játékunk létrehozójaként, alapítójaként és szellemi vezetőnkként mindig itt van és lesz közöttünk. A törzsfőnöki tolldíszét kivételes alkalmakkor vesszük elő, nagy tanácskozásainkkor, s mindig a megválasztott főnök viselheti azt. Tamás az indiántábor megalakításával nem csak egy játékot, hanem emellett egy nemzetközileg is elismert kulturális értéket indított útjára. Mi igyekszünk mindezt őrizni az év összes napján, a négy évszak körforgásában. Így már alig várjuk, hogy újra bevegyük magunkat a téli Bakony sűrűjébe. Nem akadály a hó és a sár, hiszen aki a napot akarja, annak az árnyékát is el kell viselnie - hangsúlyozta Gilyén Péter, akitől megtudtuk: Cseh Tamás indián felszerelései, relikviái a családjára szálltak, ami az ősi törvények szerint is így lenne. Egy részét viszont - régi síksági indián hagyomány szerint - közeli barátai között ajándékozták szét. Ők szintén készítik elő már a téli ruházatukat a játékhoz.

(Fotó: indiántábor)

A bakonybéli emberek mindeközben pedig bölcs nyugalommal élik hétköznapi életüket a településen. A kocsmárosok felkészültek arra, hogy jönnek az indiánok, s elképzelhető, hogy a hidegben több tüzes víz fogy majd, s lehet, néhány terepjárót is készenlétbe kell helyezni, ha az időjárási viszonyok miatt a harcosok a felszereléseikkel együtt nem tudnak majd lejönni az erdőből.

Így élnek az indiánok és falusiak egymásrautaltságban és harmóniában együtt 52 éve a Bakonyban. Mindig hűen a Nagy Szellemhez, a természet örök törvényeihez. Az idő tüzében, sok sátor népe között.

Az indiánok civil foglalkozása szerteágazó, akad közöttük cégvezető, karosszérialakatos, tanár, jogász, pék, festő, előadóművész, ám közös bennük a prériindián-kultúra ismerete és átélése, a helytállás a játékban, az erdőben és a közösség mindennapjaiban.

A játék alapszabálya egyetlen mondatra épül: Az említett törzseknél az 1850-es években érvényes szokások és hagyomány szerint kell eljárni! A játékban semmi sincs előre eldöntve, ki mikor merre vándorol, támad meg esetleg egy ellenséges törzset vagy szövetkezik egy másikkal. A harc alapvető szabálya pedig az, hogy akit fegyver ( balesetveszélyt kizáróan az imitációk valamelyike) érint, annak 600-ig el kell számolnia, gyakorlatilag addig kiesik a játékból, mintha ájult lenne, s közben elvehetik tőle élelmiszerét, fegyvereit.

Jelenleg az indián hagyományokat aktívan ápolók taglétszáma 180 és 200 közöttire tehető. A játék végeztével a táborhelyeket mindig teljesen rendben, kitakarítva hagyják el, mert ez természetes számukra, és egyébként is mindenki tudhatja még Cooper regényeiből is: Az. indián soha nem hagy nyomot maga után.