Hírek

2013.03.19. 09:50

Megoldódhat a csónakkikötők helyzete?

Veszprém megye – Ha eredménnyel jár a törvénymódosítás, fellélegezhetnek a balatoni horgászok: megoldódhatnak a csónakkikötők körüli anomáliák.

Tremmer Tamás

A balatoni idegenforgalmon jelentősen lendítene, ha a tó a jelenleginél vonzóbb lenne a horgászok előtt. A pecások elsősorban ősszel és tavasszal veszik be a tavat, így akár a szezon meghosszabbításában is aktív szerepet játszhatnának.

Mivel a Balatonon kevés a szabad partszakasz, a horgásznak csónakra van szüksége ahhoz, hogy élni tudjon szenvedélyének. Csakhogy a tavon olyan szigorú előírások vannak érvényben, amely szinte lehetetlenné teszi, hogy a horgászegyesületek törvényes módon csónakkikötőt alakítsanak ki. Az évtizedekkel ezelőtt létrehozott csónakmenhelyek zöme a jelenlegi jogszabályok szerint illegálisnak minősíthető, létük a hatóságok fellépésétől függ. Igény lenne csónakkikötőkre, amit az is jelez, hogy a tavon több ezer csónak van a vízen nádhoz, vagy illegálisan levert karóhoz kötve.

Ezen az áldatlan állapoton kívánnak segíteni a három balatoni megye megyei közgyűléseinek elnökei, akik kezdeményezték a 2000-ben elfogadott Balaton Törvény módosítását. Lasztovicza Jenő országgyűlési képviselő a Naplónak elmondta, azt szeretnék elérni, hogy a korábban hatályosnál könnyebb feltételek mellett lehessen csónakkikötőt létesíteni, illetve a már meglévők is megmaradhassanak. A nádba bekötött csónakokat el kell tüntetni a tóról, nem vitás, de ehelyett legális csónakkikötési alternatívát kell biztosítani a pecásoknak. A javaslat többek között azt célozza, hogy a helyi önkormányzatok kezdeményezésére, az általuk kijelölt helyen lehessen csónakkikötőt létesíteni.

A módosítást támogatta a Parlament Fenntartható fejlődés, az Önkormányzati és területfejlesztési, valamint a Sport és turizmus bizottsága is. A jogszabály általános vitájára már kedden sor került (vagyis ma). A jövő héten akár el is fogadhatják a könnyítést, ami azt jelenti, hogy a törvény 2013. június 1-jén hatályba is léphet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!