Hírek

2013.09.03. 08:15

Sikeres volt a borfesztivál

Általánosságban véve kedvező volt az almádi jubileumi borfesztivál fogadtatása, mind az érdeklődők, mind a résztvevő borászatok részéről.

Halmos György

A korábbi évekkel szemben az idei fesztivál rendezésérért a Pannónia Művelődési Központ volt a felelős.

Bati János, az intézmény igazgatója érdeklődésünkre elmondta, hogy az időjárásra nem lehetett panaszuk: augusztus 9-e és 25-e között, a fesztivál ideje alatt két napot leszámítva, amikor kicsi felhősebb volt az ég, végig igazi nyári időjárásban volt részük a kilátogatóknak. A koncertek egyetlen esetben sem maradtak el, sajnos a viharos erejű szél miatt az augusztus 20-ra tervezett tűzijátékot központilag lemondták, így a városban sem lehetett megtartani, azt később fogják bepótolni.

Bati János szólt arról is, hogy a programok szervezésénél figyelembe vették a borászok kérését is, vagyis az esti órákban inkább úgynevezett buli zenekarokat hívtak a Wesselényi strand előtti rendezvénytéren felállított színpadra. A rendezvény első napján bemérték a hangosítást, és csak a színpadnál helyeztek el hangszórókat, figyelembe véve a korábbi lakossági panaszokat a hangos programok miatt.

Arra vonatkozóan nincs pontos szám, hogy összesen mennyien voltak a fesztiválon, de szinte minden este telt ház volt, vagyis legalább 900-1000 vendéggel lehetett naponta számolni, jó pár ezer vendéget jelent. A legnépszerűbb programok között volt Somló Tamás, Arany Timi, Szíj Melinda és Abaházi Csaba koncertje.

 

Tizenkét borvidék húsz borászata

A fesztiválon összesen húsz borászat képviselte magát, tizenkét jelentős magyar borvidékről. Legfőképpen ebben különbözik a térség hasonló rendezvényeitől az almádi fesztivál. A már több éve jelen lévő borászatok mellett két új (Somló vidékéről és Felsőörsről) is képviseltette magát a rendezvényen. Megválasztották a legszebb boros címkét, amit a közönség az Eger környéki Demeter Borháznak ítélt, a fesztivál bora pedig a badacsonyi Sípos borház Kéknyelű bora lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!