Tehetségek a színpadon

A történet a csillebérci úttörőtábor és egy építőtábor résztvevőinek találkozásáról szól, a gyerekek és a középiskolások közösen készülnek a seregszemlére, amit még a tévé is közvetít, de addig jó néhány fordulat történik velük és körülöttük. A hatvanas évek enyhülő, de még mindig zárt politikai körülményei között próbálják megtalálni boldogságukat és lezárni a közelmúlt történelmi tragédiáit a szereplők a musicalben, amit Vándorfi László rendezett, a koreográfiát Krámer György tervezte, a gyerekszereplők pedig az egész megyét képviselik.

- A történet látszólag vidám, hiszen műfaja is táncos, zenés, és akár könnyednek is tűnhet, de valójában elgondolkodtató, és komoly tartalmat rejt. Lényege, hogy az ember saját szabadságát keresi minden körülmények között. Ennek szemléletes bemutatása pedig nem egyszerű feladat - mondják egymás szavába vágva a fiatalok. - De éppen ettől különleges! Hogy sikerüljön! Meg aztán a társaság is fantasztikus, mindenki nagyon kedves - veti közbe But-Pálfi Ágota, aki sosem izgul előadás előtt, mert biztos a sikerben. Büszkén említi meg, amikor hazafelé megy előadás után a szüleivel Veszprémben, gratulálnak neki az utcán, ami nagyon jó érzéssel tölti el a családot.

Először játszik kőszínházban Steingruber Nikoletta. A szigligeti lány táncművészeti gimnáziumba szeretne menni, majd utána szívesen tanulna tovább a színművészeti egyetemen.

- Nekem nagy megtiszteltetés, hogy ebben a darabban játszhatok, különösen jól esett, hogy nagyobb szerepet osztottak rám, a Mókus őrs tagjai közül a mókamestert kell életre keltenem - jegyzi meg őszintén Gfellner Fanni. Ez a szerep a lányhoz amúgy is közel áll. - Egész nyáron próbáltunk, sokat dolgoztunk, így valójában elment az egész nyarunk, de egyáltalán nem bánjuk, mert büszkék vagyunk arra, hogy itt lehetünk, hogy egy társulathoz tartozunk - szögezi le őszintén.

- Külön izgalmas feladat, hogy váratlan helyzeteket is meg kell oldani, például, ha egy szöveg hirtelen kiesik az ember memóriájából, azt azonnal meg kell oldani, úgy, hogy senki ne vegyen ebből észre semmit - állítja Arany Tímea, aki a tévében „Az ének iskolája" című műsorban egészen a döntőig jutott el. A tánc, az éneklés a mindene, amit később is szeretne folytatni.

- Mindenki saját egyéniségét játszhatja el ebben a darabban, ami különösen jó nekünk - hangsúlyozza a berhidai Percze Luca. - A sok tánctól és énektől csupa lüktetés, csupa ritmus az előadás. A csapat is kitűnő, jól együtt tudunk dolgozni egymással - mondja.

Telegdi Kamilla szerint a legjobb ebben a mesterségben, hogy az ember kiléphet saját életéből, mert egyszeri és megismételhetetlen minden előadás, sokféle szerepet lehet eljátszani, de éppen ettől izgalmas a színészet, ami iránt a lány már most nagy elhivatottságot érez. Kamilla már tíz éve játszik színházban, ezúttal rajvezetőként csillogtatja meg tehetségét a színpadon, és mindene a színház, és későbbi életét is ezen a pályán képzeli el.

A beszélgetés közben a darabban a kisdobosokat játszó apróságok vidáman, ugyanakkor fegyelmezetten jönnek be az öltözőbe, ahol illedelmesen bekapcsolódnak a beszélgetésbe, egymást felváltva, hangjukban büszkeséggel mondják, hogy ők bizony soha nem izgulnak, alig várják már az előadások kezdetét, szívesen járnak próbákra, és bizony nagyon jó érzés nekik, hogy kinn állhatnak a színpadon, ahol megnézik, és meg is tapsolják őket.

- Ettől nagyon boldogok vagyunk - jegyzi meg csillogó szemmel, jókedvűen Staub Viki, Kurdi Panna, Péter Csenge, Balázs Petra, Farkas Rebeka, Litauszki Dorka és Gelencsér Ábel, akik dacára annak, hogy az előadásig mindössze néhány perc volt hátra, az izgalomnak halvány jelét sem mutatták. Búcsúzóul elárulták, ők bizony a színészi-táncosi pályára készülnek.