2014.12.11. 18:05
Tremmer Tamás kollégánk magas szakmai elismerést kapott
Budapest - Magas szakmai kitüntetésben részesült kollégánk, Tremmer Tamás, a Napló szerkesztőségének gazdasági szakújságírója.
Tremmer Tamás a Kétmilliomodik hektár magyar erdő elnevezésű emlékérmet csütörtökön az erdészeti ágazat évértékelő ünnepségén vehette át Bitay Márton Örs államtitkártól a Földművelésügyi Minisztériumban. A díjat az erdőgazdálkodás kommunikációjában végzett kiemelkedő munkáért évente csak egy alkalommal és egy személynek ítélik oda.
Tremmer Tamás a díjat Bitay Márton Örs államtitkártól vette át. Fotó: Zétényi Zoltán
Visnovszky Károly, a NÉBIH erdészeti igazgatója laudációjában elmondta: 2000 óta kísérik figyelemmel Tremmer Tamás Naplónál végzett szakmai munkásságát. Cikkeiből mindig kiolvasható volt az érdeklődés, az elkötelezettség a természet, az erdő iránt. Mindig a pontosságra, a szakmailag helyes fogalmazásra törekedett, ami nem könnyű ezen a speciális szaknyelvet alkalmazó területen – hangsúlyozta. Kiemelte, hogy az újságírót a megyében befogadta a szakma, a kollégák örömmel vették érdeklődését és elfogulatlan tudósításait. Évente megírt több száz cikke hozzájárult ahhoz, hogy az olvasók bepillantást nyerjenek az erdészek, vadászok, természetvédők életébe.
Tremmer Tamás a kitüntetés átvételekor elmondta, nagy megtiszteltetésnek érzi az elismerést, majd köszönetet mondott a munkáját támogató együttműködésért az ágazat Veszprém megyei képviselőinek, a két állami erdőgazdaság, a Bakonyerdő Zrt. és a Verga Zrt., a vadásztársaságok, a Veszprém megyei Vadászkamara, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság vezetőinek és munkatársainak.