Hírek

2015.09.21. 19:02

Megölte az anyját? Emberölésre módosított vád

Veszprém – Emberölésre módosította a vádat Cs. T. ellen a főügyészség halált okozó testi sértés bűntette helyett hétfőn a Veszprémi Törvényszéken, Laczkó Henriett tanácsvezető bíró előtt.

Kovács Erika

Gulyás Ildikó a főügyészség képviseletében a vádmódosításkor kijelentette, a vádlottat a sértett idős kora miatt az emberölés bűntettének minősített esetével, vagyis a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja.

Az ügyésznő szavaiból kiderült továbbá, ennek alapja, hogy a vádlottnak a cselekménye elkövetésekor fel kellett ismernie: azáltal, hogy a sértett arcát kétszer, közepes erővel a kádba veri, majd az erősen vérző sértettet a sorsára hagyja, annak a halálát okozhatja.

A hétfői tárgyaláson tanúkat hallgatott meg a bíróság, akik Cs. T. idős édesanyjával egy házban laktak egy Veszprém megyei városban. A tanúk többek között felidézték, az idős asszony rossz egészségi állapotban volt, 2013-ban még látták a fiával, meg még egyedül is sétálni a ház előtt, de a következő év elejétől kezdve már erre sem volt képes, csak az erkélyre állt ki rövid időre.

Barátságos volt az idős asszony, aki az egészségére panaszkodott, amikor az erkélyes álldogált. Nagyon várta az unokáját tavaly tavasszal - mondta az egyik tanú, a házbeli asszony a tárgyaláson, amikor Cs. T. ügyét tárgyalták, akit immár a módosított vád szerint emberöléssel vádol a főügyészség halált okozó testi sértés helyett. A tanú felidézte, amikor 2014 május elején érdeklődött az idős nő felől, akit már nem látott az erkélyen sem, a férfi zavartan, kaján mosollyal mondta, elesett és úgy megütötte magát, hogy még plafon is véres lett. A házbeli nő erre jelezte a férfinek, szívesen meglátogatná az idős asszonyt, de a férfi ezt nem engedélyezte, mondván, hogy édesanyja sérülése miatt ezt nem szeretné, mert így nem akar mutatkozni az emberek előtt. A szomszéd beszélt arról is, a férfi tiszteletlenül beszélt neki anyja legyengült egészségéről, ami a tanú szerint terhet jelenthetett a férfinek. Megírtuk, a gyanú szerint Cs. T. 2014 áprilisában ittasan ment haza, anyja ezt szóvá tette, emiatt vitáztak és megütötte édesanyját. Az asszony elesett, a fürdőben le akarta mosni a vért, mire fia utánament, és fejét beleverte a kádba, a nő saját vérétől fulladhatott meg. A férfi hűtőládába tette a holttestet, a közelben patakmederben elrejtette.

Tavaly május 5-én jelezte a rendőrségnek, hogy eltűnt az édesanyja, akit június 18-án kutatáskor megtaláltak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!