2016.05.07. 16:34
Drónbaleset a Balatonon
Drón sebesített meg egy fiatal férfit egy balatoni sétahajón, szombaton délelőtt, a vitorlás évadnyitót követően.
Már az évadnyitó ünnepélyen is a nézők feje felett röpködtek, majd feltehetően a vitorlásversenyről forgatni kívánó stáb a VIP vendégeket, köztük Kontrát Károlyt, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárát szállító hajó fedélzetére vitte a pilóta nélküli légi-járműveket, amiket aztán kevesebb mint egy méterre a hajón utazóktól, kézből szerettek volna a magasba emelni. Többször sikerült is a kísérletük, ám egyik alkalommal hangos reccsenést követően egy nagyméretű drón a Balatonba zuhant, másodpercekkel később derült csak ki, hogy a drónt reptető fiatal férfi mindkét kezét megsebesítette a négyrotoros eszköz. Úgy tudjuk a stáb az állami televíziónak forgatott dokumentumfilmet, és több más drónreptető csapattal ellentétben nem rendelkeztek az önkormányzat, repüléshez szükséges engedélyével.
A képen látható drón okozta a balesetet és zuhant a Balatonba
A Napló érdeklődésére az egyik profi magyar drónreptető az esettel kapcsolatban elmondta: szinte az összes hazai szabályt megszegték, amikor emberek feje fölött veszélyhelyzetet teremtettek. A három legalapvetőbb szabály a drónok üzemeltetésekor, hogy emberek fölé, látótávolságon kívül, valamint éjszaka nem repülhetnek. A reptetéshez szükséges a terület tulajdonosának engedélye, a Nemzeti Közlekedési Hatóság légtérhasználati engedélye és kötelező biztosítás megléte is, mondja a szakember. Ezen engedélyeket a repülés előtt 30 nappal kell megigényelni.
Hogy a mostani esetnél az üzemeltetőknek volt-e engedélyük a Közlekedési Hatóságtól egyelőre nem tudjuk, a hivatal későbbre ígért tájékoztatást.
A nyilatkozó szakember hozzátette azt is, a balesetet okozó típus felszereltségtől függően nagyjából 2- 2.5 millió forintba kerülhetett. A drón 3-4 kilós súlyát négy, nagy fordulatú és nagyon erős motor, vékony propellerei emelik a magasba, melyek nagyon veszélyesek, szinte elképzelhetetlen mértékű sérülések okozására is képesek.
A helyszínen látottak alapján a fiatal férfi mindkét kezén megsérült, ujjai erősen véreztek, sebeit a hajó legénysége látta el. Hogy szüksége volt-e később orvosi segítségre azt nem tudjuk.
Jelenleg szinte betarthatatlan a hazai szabályrendszer, sajnos, amíg nincs élhető törvényi háttere a pilóta nélküli légi járműveknek minősülő eszközök használatának, addig elő fognak fordulni balesetek – jegyzi a drónüzemeltető, aki mellesleg mérhetetlenül amatőrnek nyilvánította a balesetet szenvedő stábtagot, a vakszerencsének köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj