2016.10.13. 06:25
Cukrosbácsi volt a barnagi képviselő? - A gyanú szerint csokoládéval, pénzzel csábította a 14 éves fiút
Barnag - Undorító, felháborító, emberi ésszel felfoghatatlan az, amit a hatvan éves ember tett! – ezt mondta a férfi annak a háznak az udvarán, ahol a 14 éves fiú lakik. A gyereket a gyanú szerint csokoládéval, pénzzel vett rá szexuális jellegű ellenszolgáltatásra. A gyanúba keveredett férfi kollégái cáfolják mindezt, a rendőrség nyomoz.
Bombaként robban a hír a közelmúltban a festői, békés környéken, hogy egy barnagi önkormányzati képviselő a gyanú szerint édességekért és némi pénzért kamasz fiúkat vett rá szexuális ellenszolgáltatásra. Az ügyben eddig egyetlen feljelentés érkezett a rendőrséghez. Értesülésünk szerint a nagyvázsonyi Integrált Szolgáltató Közösségi Térben derült ki az eset, ahová a gyerekek iskola után internetezni járnak, és beszéltek a „cukrosbácsiról”, itt mondta el egyikük, hogy a „bácsi” édességért és némi pénzért mit kért tőle.
A barnagi ház, ahol a gyanúba keveredett férfi lakik
Megkérdeztük a ház dolgozóit arról, hogy mit tudnak a történtekről, de mindenki elzárkózott a válasz elől és zárt ajtók mögé vonult. Azt mondták, ők megtették azt, ami kellett az ügyben, szóltak a családsegítőnek, aki tudomásuk szerint értesítette a rendőrséget, de részleteket, és semmi mást nem kívántak közölni velünk.
Jártunk a boltban is, ahol tudomásunk szerint a 60 éves férfi a fiúval együtt vásárolhatta meg az édességeket, de az eladók és a vevők is azonnal azt mondták, ők semmibe nem akarnak belekeveredni és nem is beszéltek semmiről.
Barnag, az európai falu
Fábry Szabolcs a település polgármestere azt közölte, kollégáitól tudta meg, hogy a gyanú szerint egy képviselő mit követhetett el. - A hír, amennyiben igaz, mint apát és mint település vezetőt is mélyen megdöbbentett és felháborított, hogy a barnagi képviselő a nagyvázsonyi önkormányzati épület környékén keresett fiúkat. Kollégáim jelezték az esetet a gyermekvédelemnek, illetőleg a rendőrségnek. Ami történt, a barnagi közösségnek és a rendőrségnek kell kezelnie a továbbiakban, Nagyvázsonynak nem feladata ezzel az üggyel foglalkozni – fogalmazott a polgármester.
Kerestük a barnagi polgármestert, de a hivatalban telefonon azt mondták, szabadságon tartózkodik, az alpolgármestert telefonon elértük, ő nem kívánt beszélni semmiről. A településen megszólítottunk több embert is az utcán, hogy mit tud az esetről, de kérdésükre azonnal távoztak. Azt megtudtuk, hogy a testület még korábban feloszlott, amiben híreik szerint a képviselő közrejátszhatott. Barnagon elmentünk a férfi házához, ahol kollégái, Hasprai István és Tamás elmondása szerint egy távolabbi városban vásárolt, és nem tudni, mikor érkezik haza. Ők azt mondták, kizárt, amit híresztelnek az illetőről, a faluban van ugyanis olyan személy, aki mindenféle, alaptalan hírt kitalál és terjeszt másokról. A szóban forgó férfit ők régóta ismerik, már korábban elvált, több mint tíz éve képviselő. Állítják, hogy segítőkész, becsületes, szorgalmas, jó ember, sokat dolgozott mindig is a faluért, jó viszonyban áll a környék polgármestereivel.
Hasprai István (jobbról) és Hasprai Tamás Fotó: Kovács Erika
Elmentünk egy közeli településen a házhoz, ahol értesülésünk szerint egy fiú lakik, akit zaklatott az illető. Ő és édesanyja nem tartózkodott otthon, de a család barátja neve mellőzésével közölte, a hír igaz, azt mondta, undorító, felháborító, emberi ésszel felfoghatatlan, ami történt. –Nem értem, miért engedték ki, amikor már korábban elvitték a rendőrök 72 órára? A férfi már régebb óta és folyamatosan kereste fiúk társaságát és szexuálisan zaklatta őket, erről sok ember tudott a környéken, de nem szóltak, mert féltek és tartottak a férfi kapcsolataitól - fogalmazott. Ebben a faluban is több embert megszólítottunk, de kérdésünkre továbbra is szó nélkül azonnal elsiettek. Egyikük azt mondta, még csak a hiányzik neki, hogy bármibe is belekeveredjen!
Megkerestük a rendőrséget is, ahol Frankó Marianna megyei szóvivő közölte: a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya 2016. szeptember 15-én rendelt el - bejelentés alapján - nyomozást szexuális cselekményért ellenszolgáltatás nyújtásával elkövetett gyermekprostitúció kihasználásának bűntette miatt. Az ügyben gyanúsítottként hallgattak ki egy 60 éves, Veszprém megyei kistelepülésen élő férfit, aki a gyanú szerint szexuális természetű kéréseinek teljesítéséért egy fiatalkorú fiúnak édességet, illetve néhány ezer forintnyi készpénzt adott át. A büntetőeljárásról további információkat a nyomozás érdekére, valamint az érintettek személyiségi jogaira tekintettel nem közöltek.
A történtek kapcsán megkérdeztünk Szilágyi Judit klinikai szakpszichológust is, aki azt mondta, mindenképpen szakemberhez kell fordulni a kamasszal hasonló esetben, mert mindez rányomhatja bélyegét egész életükre, így a párválasztásra, szexuális kapcsolatukra. Az ilyen gyerek azt sem tudja, mi a szex, azt látja, hogy a felnőttnek jó és még jutalmat is kap érte. Ez egy ördögi kör lehet, amiből a kamaszok egyedül nem tudnak kijönni. Az eset amiatt is veszélyes, mert a gyerekben az marad meg, hogy a felnőtt kihasználja őt, vélekedett a szakpszichológus.