Hírek

2017.03.07. 21:24

Vizsgáztatás nélkül adtak ki vagyonőri tanúsítványokat

Közel ötvenen ülnek a vádlottak padján abban az ügyben, amelyben az ügyészség szerint vizsgáztatás nélkül állítottak ki vagyonőri vizsgát igazoló tanúsítványokat.

Marton Attila

Az ügy elsőrendű vádlottja, R. A. vagyonőri vizsgák szervezésével és vizsgáztatással is foglalkozott. Rájött, hogyan tüntethet fel az osztályozólapon eredményesen vizsgázottként olyanokat, akik nem is vettek részt a vizsgán. Társai, a másodrendű T. P. és a harmadrendű Z. Á. a vizsgázókat szervezték be. A vagyonőrök hét és 12 ezer forint közötti összeget fizettek nekik azért, hogy vizsga nélkül szerezzék meg a tanúsítványt. Az összeg felét megtartották, másik felét R. A.-nak adták. Az elsőrendű vádlott a hamis közokiratok kiállítását a vizsgabizottság tagjaként, hivatalos személyként maga intézte, ha pedig nem vizsgáztatott, a vizsgabizottság egy ismeretlen tagját bírta erre rá.

Az ügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette, befolyással üzérkedés és közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat összesen 49 vádlottal szemben. A Veszprémi Járásbíróságon a vádlottak többsége nem tett vallomást. A nyomozás során az elsőrendű vádlott nem ismerte el a bűncselekményt, a másodrendű vádlott beismerte tettét, míg a harmadrendű vádlott két vádpontban ismerte el a cselekményeket. A többi vádlott közül csaknem harmincan elismerték a vádiratban terhükre rótt bűncselekményt, mondta Keszthelyi Kálmán ügyvéd, aki a tizennegyed- és tizennyolcadrendű vádlottak védője az ügyben. A per májusban folytatódik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!