Hírek

2017.08.23. 18:10

Omász Katalin, a világjáró szakácsnő, aki kiváló énekes is

VESZPRÉM Omász Katalin utazási irodát vezet, így számtalan helyen járt már. Ha egy úti célt kihúzhat a tízes listájáról, felkerül rá egy újabb meghódítandó terület. Emellett imád főzni, újabban kertészkedik, nem utolsósorban pedig énekel. És így boldog, ahogy van. Az életet Indiában tanulta meg igazán értékelni, éppen ezért mindenkit elküldene oda egyszer.

Napló-információ

Nem elégedetlenkedik, nem vágyik többre, megbecsüli azt, amije van. Mint mondja, ehhez sokat kellett tanulni a keleti kultúrákból, de mióta így él, boldogabb (és nem utolsósorban egészségesebb), mint valaha.

Pedig az élete nem teljesen úgy alakult, ahogy azt tizen-évesen tervezte. - Színésznő szerettem volna lenni, de nem vettek fel a színművészeti főiskolára. Akkor nagyon bántam, és elképzeléseim szerint semmi más szakma nem jöhetett szóba. Édesanyám javaslatára dolgozni kezdtem, Sipos Jánosné felvett az utazá-si irodájába ügyintézőnek. Neki köszönhetem az idegenforgalom szeretetét, ő volt
a mentorom, aki mindenre megtanított, olyannyira, hogy elköteleztem magam a szakma iránt. Munka mellett idegenforgalmi végzettséget szereztem, elvégeztem a szükséges iskolákat, és azóta is itt dolgozom - mesél a kezdetekről Omász Katalin.

Mindig is álma volt, hogy utazzon, új helyeket ismerjen meg. - Volt egy kép a hűtőmön Szeretném bejárni a Földet szöveggel, de akkor még egy egyiptomi útnak is nagyon örültem volna - folytatja.

Omász Kati imádja a helyi ételkülönlegességeket Fotó: Ugray Adrián

Azóta több utazási irodában is dolgozott már, és sorra adódtak lehetőségei a világ-járásra mind szakmai, mind magánutakon.

A családi nyaralást minden évben Görögországba szervezik autóval, hogy kiskutyáját, Mazsikát is vihesse magával, így a szerb-macedón határon az összes arra járó kóbor kutyát megeteti.

- Minden utam kihatással van az életemre, megtanít valamire. Egy-egy különleges hely után korszakváltás, fordulat áll be nálam, persze, visszatérve a mókuskerékbe, nem sikerül tartani minden elhatározást. Kedvenc úti célom Ázsia, érdekel a keleti kultúra, különösen India, ahol már többször is jártam, de akkor volt az igazi, amikor egy spirituális útra hívtak. Rengeteg kalandot szereztem így. Ezek persze nem mind világra szólóak, de annál kedvesebb emlékek nekem. 2015-ben jártam Észak-Indiában a Himaláján, ott, ahol a Gangesz ered. A tibeti határ közelében sétálgattunk egy este, amikor megláttam egy vékony, éhes kiskutyát. Mivel a szent helyeken nem árulnak húst, így vettem neki egy csomag kekszet, és megetettem. Feladatomnak éreztem, hogy gazdát találjak neki, ezért vettem még neki ételt, és megbíztam a közeli szőnyegárust, hogy ezt adagolja neki. Másnap teljesen véletlenül arra jártam, és láttam, ahogy eteti a kutyust. Ezen felbuzdulva vettem még tíz csomagot a következő napokra, bízva abban, hogy ez összekovácsolja a kiskutyát és a szőnyegárust, és egymásra találnak.

Katinak mindig van egy tízes listája azokról a helyekről, ahova szívesen utazna: nagy vágya eljutni Peruba, illetve Dél-Amerikában akadnak még számára ismeretlen területek, de szívesen vonatozna a transzszibériai vas-úton Moszkvától Pekingig. Ha valami teljesül a listáról, ráír egy újabb álmot, hogy meglegyen a tíz cél az utazási bakancslistán. Évente egyszer biciklire pattan, és 400-450 kilométert teker, például Prágától Bécsig.

Később az utazás és a számára másik fontos tevékenység, a főzés együtt járt: - Főzőműsort készítettem Za-khyntoson, de három napig éltem a Krisna-völgyben, itt többek között mángoldot szedtem, és jártam kéthetes főzőtanfolyamon Indiában is. Mindenhol megkóstolom a helyi specialitást, és az utcai árusoktól sem riadok vissza. A hosszabb utak után tema- tikus vacsorákat szervezek
itthon, mostanában például ecuadori ételeket készítek
- mondja büszkén Kati.

A főzés szeretete édesanyja példájától indult, és akkor teljesedett ki, amikor tanár anyukája elutazott egy nyári táborba, Katinak pedig két hétre való főzési útmutatót hagyott itthon. Első kísérletei olyannyira sikertelenek voltak, hogy a rizst még a kutya sem ette meg, de édesapja hősiesen bekanalazta, majd vett Katinak egy szakácskönyvet.

Kertészkedni is szeret, közben nyugtató, spirituális zenéket hallgat, és maga termeli meg a paprikát, paradicsomot, ami vegetáriánusként óriási előny.

Az utazás és főzés mellett nagy hobbija még az éneklés. Ötéves korában Kovács Kati-estet adott elő a szomszédoknak. A dalolás szoros összefüggésben állt a színészi álmaival, és utólag már nem bánja, hogy ezek nem valósultak meg, hiszen így lett teljes az élete, az akkori vágy pedig megmaradt hobbinak, igaz, ez egy kicsit háttérbe szorult mostanában, de nem adta fel, hogy önálló estet szervezzen kedvenc énekesnője kevésbé ismert dalaiból.

Kati boldog és elégedett az életével. India megváltoztatta az életszemléletét, és ha tehetné, egyszer mindenkit elküldene oda, hogy megtanulja értékelni az életét.

- Nekünk, európaiaknak mindenünk megvan, mégis mindig többre vágyunk, olyanra, amire nincs is szükségünk. A keletiek nem azon aggódnak, hogy milyen tárgyak hiányoznak a kényelmükhöz, hanem értékelik és megbecsülik azt, amijük megvan. Ezt kellene megtanulnunk - vallja Kati.

- Ha holnaptól sehova nem utazhatnék, akkor is boldog volt az életem, mivel az így szerzett élményeimet már senki nem veheti el tőlem. Azt tanácsolom mindenkinek, utazzon, amikor csak teheti.

ORSZÁGSZERTE ISMERI A TERMELŐKET

-- Magyarországon belül is rengeteget utazom, imádom az alföldi piacokat, képes vagyok azért kirándulást szervezni, hogy útba ejtsem a cecei árust, akitől dinnyét vagy sütőtököt veszek, de Kiskunhalas és Kecskemét környékén is megvannak a kedvenc termelőim. A párom pedig támogat ezekben a hóbortokban - mondja nevetve.

A piaci kincsekből pedig főz, korábban tévés főzőműsora is volt. - Az első adásban például Carlos Perez volt a vendégem, akivel kubai ételeket készítettünk egy-egy veszprémi helyszínen.

Minden születés- és névnapjára vagy nagyobb ünnepre szakácskönyvet kap, több mint 500 darabbal büszkélkedhet már.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!