közéleti kávéház

2018.09.29. 11:00

Előadás Nagyvázsonyban: Jövőre indul a Magyar falvak programja

Költségvetési forrásból 150 milliárd forint áll majd rendelkezésre 2019-ben a Magyar falvak programra, amely a Modern városok program sikere után az ötezer főnél kisebb települések fejlesztésére, megtartóerejük erősítésére, az épített örökség megőrzésére koncentrál.

Molnár Sándor

Fábry Szabolcs polgármester, Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő és Gyopáros Alpár kormánybiztos Fotó: Molnár Sándor

A Közéleti kávéház sorozat vendége volt Gyopáros Alpár, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos, aki Fenyvesi Zoltán ország- gyűlési képviselő társaságában a Magyar falvak programról tartott tájékoztatót. Az est házigazdája Fábry Szabolcs polgármester volt a Reményi Antal Rendezvényházban.

Fábry Szabolcs polgármester, Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő és Gyopáros Alpár kormánybiztos Fotó: Molnár Sándor

Gyopáros Alpár a Modern városok programról elmondta, hogy az 2015-ben indult el, és 2017-ben már a 23. megyei jogú várossal is aláírta a kormány azt a megállapodást, amelyben a városok megfogalmazhatták fejlesztési elképzeléseiket, terveiket, amelyekhez a kormány ígéretet tett, hogy forrásokat biztosít, és elkezdődhet a megvalósításuk.

– Nagyon sikeres a program, 3500 milliárd forintnyi támogatásról beszélünk. Ennek nagy része – a 260 projektből körülbelül 200 – helyi, lokális projekt és 60 nagyobb, közlekedési beruházás. Éves szinten is 100 milliárdos nagyságrendű hazai forrás áll rendelkezésre csak a Modern városok program keretéből arra, hogy a megyei jogú városok ezeket a programokat finanszírozni tudják – nyilatkozta a kormánybiztos, aki elmondta azt is, hogy a Modern városok program projektjeinek 80 százaléka legalább kivitelezési közbeszerzési, illetve már kivitelezési fázisban van, de vannak olyanok is, amelyek már lezárultak.

Gyopáros Alpár szerint most jött el az az idő, hogy a megyei jogú városok után a falvaknak, illetve az ötezer fő alatti településeknek is meghirdessenek fejlesztési programot. Idén indítják el, a koncepció már elkészült, a 2019-es fejlesztési javaslataik már a kormány előtt vannak.

– Abban bízom, hogy 2019-ben mintegy 100–150 milliárd forintos nagyságrendben már fejlesztési forrásokat tudunk kínálni a falvaknak, és azt követően a 2020-as költségvetési évtől egy hosszú távú program megvalósításában tudunk együttműködni – fogalmazott.

A Magyar falvak programnak 2019-ben négy nagy célterülete lesz. Az egyik a lakhatási támogatás, amely a csok elmélete mentén kínál olyan lehetőségeket, amely arra ösztönzi a fiatalokat, hogy helyben maradjanak, vagy azok, akik korábban elköltöztek, hazatérjenek a falvakba. A második nagy terület a közlekedés fejlesztése, amelynek során a 3-4-5-ös számjegyű mellék- utak fejlesztésére mintegy 50 milliárd forintot biztosítanak országosan. A harmadik terület a közszolgáltatások, az önkormányzati infrastruktúra fejlesztése, míg a negyedik csomag a helyi identitást erősítő programokhoz kínál különböző forrásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában