Külföld

2009.06.24. 11:12

A Human Rights Watch intézkedést követel koszovói romák védelmében

Pristina - A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet felszólította szerdán a koszovói hatóságokat, hogy haladéktalanul telepítsenek át egészséges környezetbe 670 roma menekültet azokból az észak-koszovói táborokból, amelyek ólomtól szennyezettek.

MTI

A HRW nyilatkozata szerint a koszovói hatóságoknak együtt kell működniük külföldi adományozókkal, hogy áttelepíthessék és orvosi ellátásban részesíthessék e táborok lakóit.
    
Az ENSZ telepített romákat a szóban forgó észak-koszovói táborokba 1999-ben, a NATO bombázásai után, azzal az elgondolással, hogy átmenetileg lakjanak ott, amíg megfelelő elhelyezést találnak nekik, de mintegy 670 roma még mindig ezen a helyen él.
    
A táborok közelében van egy régi ólombánya, és emiatt az egész környék erősen ólomszennyezett. Az ENSZ, illetve annak szakosított szerve, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vizsgálatot végzett a helyszínen, és megállapította, hogy a táborokban élő gyerekek közül többen testi vagy szellemi fogyatékosok az ólomszennyezés miatt. 
    
Az is nehezíti a helyzet megoldását, hogy a szóban forgó táborok a koszovói szerbek ellenőrzése alatt álló területen vannak, és a szerbek nem ismerik el a koszovói hatóságok fennhatóságát. 
   
"Roppant fontos, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió együttműködjék a koszovói hatóságokkal, köztük a szerbek által ellenőrzött helyhatóságokkal e válság megoldása végett" - hangsúlyozta szerdai nyilatkozatában Wanda Troszczynska-van Genderen, a HRW szakértője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!