2014.02.21. 15:20
Ukrajna a totális káosz útján
Az ukrán politikai feszültség novemberben kezdődött, miután Ukrajna visszalépett az uniós társulási szerződés aláírásától. Janukovics elnök nem titkolta, hogy Oroszország megzsarolta: vagy az EU, vagy az olcsó orosz energia. Az orosz függés ellen tiltakozók és az ellenzéki pártok azóta folyamatosan tüntetnek, a tiltakozás a napokban elmérgesedett, véres erőszakba torkollott.
Ha Ukrajna történelmét vizsgáljuk, akkor nem kell túlságosan messzire visszanyúlni, mert Ukrajna állami léte nem régi keletű. A cári Oroszország szétesésekor alakult meg először az ukrán állam. 1917. október 29-én (november 11-én) a kijevi munkások új forradalmi bizottságot választottak, ami azonnal fegyveres felkelést indított. A Központi Rada azonban hazahívta a frontról az ukrán ezredeket, és így túlerőbe kerülve magához ragadta a hatalmat Kijevben. Megnyerték a parasztság támogatását és egész Ukrajnában a hatalom birtokosának nyilvánította magát. Kinyilvánították, hogy nem vetik alá magukat Oroszország szovjet kormányának. Bár ultimátumot intéztek hozzájuk a szovjet kormány részéről, a Népbiztosok Tanácsa az ukrán néphez intézett kiáltványban elismerte Ukrajna függetlenségét. A kettősség már akkor megnyilvánult. A Donyec-medencei szovjet nem ismerte el a Rada hatalmát. Decemberben pedig a Harkovban megnyílt szovjet kongresszus megalakította Ukrajna szovjet kormányát és megindította a nyugati ukrán területek elfoglalását. 1918 elejére a Rada német fennhatóság alatt működött tovább. A békére kényszerülő szovjet a breszt-litovszki békében elismerte Lengyelország, Litvánia, Észtország, Lettország, Ukrajna és Belorusszia önállóságát. Az év végére a szovjet aknamunka meghozta a gyümölcsét. Novemberben Észak-Bukovina „csatlakozott" a Szovjet-Ukrajnához, majd Galíciában kiáltották ki a Nyugat-Ukrán Népköztársaságot. Ez azonnal egyesülni akart a Szovjet Ukrajnával, de a Lvovban székelő ukrán nemzeti erők ezt még meg tudták akadályozni. Miután az antant 1919-es szovjetellenes intervenciója kudarcot vallott, ismét teret nyertek a szovjetek, Kijevet is elfoglalták. 1920 áprilisában a lengyel csapatok felújították a hadműveleteket és Kijevbe is benyomultak, de júniusban vissza kellett vonulniuk. Az 1921. március 18-án aláírt rigai békeszerződés értelmében Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Belorusszia lengyel fennhatóság alatt maradt. 1921 végére azonban ismét változott a helyzet, egész Ukrajna szovjet fennhatóság alá került. Néhány év múlva megkezdődött az ukrán nép, főleg a parasztság megbüntetése, kiéheztetése, a holodomor, ami több millió halottal járt.
Ukrajna újabb önállóságát ismét a németek fennhatósága alatt kezdte, amikor Németország megtámadta a Szovjetuniót. Az ukránok – még élénken emlékezve a sztálini népirtásra – felszabadítóként üdvözölték őket. Aztán megint jött a Vörös Hadsereg és vele ismét megszűnt az ukrán önállóság. Ezután mint a Szovjetunió tagállama létezett évtizedekig. A Szovjetunió szétesése után már kezdetben problémát okozott, hogy a keleti iparvidékeken többségében orosz nyelvű és nemzetiségű népesség volt, de az ország nyugati felén sem nagyon beszélték az ukrán nyelvet. Aztán az oroszok ragaszkodtak a Krímhez is.
Külön történet Kárpátalja Ukrajnához kerülése. Ez először a frissen megalakult Csehszlovákiához tartozott, majd annak felbomlásakor magyar fennhatóság következett, autonómiával a ruszinok részére, majd „népi kezdeményezésre" Szovjetunióhoz, az Ukrán Népköztársasághoz került. A Szovjetunió felbomlása utáni népszavazás szerint az ott lakók ismét autonómiát akartak, de erős volt a Magyarországgal való egyesülés támogatottsága is.
Ezzel elérkeztünk napjainkig. Most újra ugyanolyan káosz van, mint közel száz évvel ezelőtt. Másfelé húznak a keleti és a nyugati régiók. Az egyik Oroszországgal, a másik az Európai Unióval keresi a kapcsolatot.
Kormányellenes tüntetők védelmi vonalat alkotnak a rohamrendőrökkel vívott összecsapások közben Kijevben, az Insztyitutszkaja utcában. MTI-fotó: Beliczay László
A radikálisok nyugat-ukrajnai megyékben laktanyákat foglaltak el és katonai járműveket zsákmányoltak. Lemberg, Ivano-Frankovszk, Ternopil, Rivno és Voliny megyék függetlenítették magukat az államtól, nem ismerik el az ország vezetését. Az erről a területről érkező nacionalista papok kiátkozzák a hatalom képviselőit az Ószövetségre hivatkozva. Ugyanakkor Odesszából 15 autóbusznyi ember indult útnak Kijevbe, hogy a kormányt támogassa. Az eddigi legvéresebb napon, csütörtökön több tucat ember halt meg. Mesterlövészek vadásztak a tüntetőkre, mindkét fél éles fegyverekre váltott. Csütörtök a tüntetések leggyilkosabb napja lett. Bár pénteken Janukovics előre hozott választásokat ígért, de nem mond le, a tüntetők viszont csak ezzel lennének elégedettek. A fegyveres összetűzések az események eszkalálódására utalnak. A legitim hatalom immár nem képes biztosítani a közrendet, közbiztonságot, a törvények betartását, elvesztette az ellenőrzést egész régiók felett. A választások megnyerésében már az ellenzék sem biztos. A kormányfő lemondása egymagában nem oldana meg semmit, mert nincs kinek átadni a hatalmat. Vannak, akik szerint az ENSZ és a nemzetközi békefenntartók beavatkozása nélkül már megoldhatatlan a helyzet. Ezt a helyzetet azonban Oroszország nem nézné tétlenül. Kérdés, hogy mit tesz majd a Nyugat. Ukrajna szétesése már csak idő kérdése, hogy mikor következik be. Minél előbb megtörténik, annál jobb, mert így csak a vérontás folytatódik.
Sajnos a magyarok lakta Kárpátaljára is átterjedt az erőszak, mivel a „békés" tüntetők, akik megerősítést kaptak a Kárpáton túli területekről, elfoglalták a megyeházát, törtek-zúztak, majd eltűntek. Az összecsődített diákság viszont maradt. Csak rájuk ne fogják a rombolást.
Ha nem sikerül a józan gondolkodású embereknek mérsékletet tanúsítani és itt is többségbe kerülnek az ukrán nacionalisták, akkor szomorú sors vár az itteni magyarságra. Szerintük Ukrajnát „nemzetállamként" kiáltották ki. Semmibe veszik azt a tízmillió állampolgárt, akik nem ukránok, hanem oroszok, magyarok, románok, lengyelek, de nem ismerik el a ruszinságot sem. Őket nem ukránnak, hanem külföldinek minősítenék, nyelvüket pedig idegen nyelvvé. Ezzel járna az is, hogy nem lehetnének választók és választhatók sem, tisztségeket sem tölthetnének be. Előfordulna, hogy színmagyar településen nem lehetne magyar képviselő, tanácselnök, tanító, megszűnnének a magyar iskolák, óvodák, mert terveik szerint erre csak olyan helyeken lenne lehetőség, ahol a lakosság fele nemzetiségi. A felső osztályokban azonban itt is belépne a kötelező államnyelven való oktatás. Emellett munkába állnának a nyelvellenőrök, akik büntethetnének is. Ezek a nacionalisták kívánják a nyugati kapcsolatokat erősíteni és csatlakoznának az unióhoz. Vajon ez nekünk jó lenne?
Szerencsére a kárpátaljai magyarság a napokban a Kárpáti Igaz Szó által készített felmérés szerint józanabb, mint megtévesztett társaik. Közülük minden hatodik mondta azt, hogy az Európai Unióhoz csatlakozva nőne az életszínvonal, több lenne a beruházás és a munkahely. Hét százalék szerint olcsóbbak lennének az áruk és jobb lenne a minőségük. Tizenegy százalék szerint semmi sem változna, míg 42 százalék azt tartja, hogy drágulás következne be, nőne a szegénység és az elvándorlás. Figyelemre méltó, hogy 22 százalékuknak az a véleménye, hogy a csatlakozás után gyarmatosítás és az ország szétesése következne be.
Most tehát el kellene nekünk is dönteni, hogy mi lenne a helyes politika. Erőszakkal egyben tartani Ukrajnát, minél előbb kettéosztani, de ekkor Kárpátalja is oda kerülne, vagy Kárpátaljára népszavazást kierőszakolni, és a többiről döntsenek a nagyhatalmak... Lengyelországnak és Romániának ugyanis már vannak területi követelései Ukrajnával szemben.
Kapcsolódó cikkek:
Előrehozott elnökválasztás lehet
Rendkívüli EU-külügyminiszteri tanácskozás
