Egy arcél, amely kissé elmosódott - Tévéjegyzet

Az operatőrökről ritkán szólnak az efféle jegyzetek, én sem nagyon szoktam említeni őket, most megtettem volna, ha a feliratozást nem szakítja félbe a vasárnap délutáni felelős szerkesztő a Duna Televízióban. 

Csáky Zoltán Arcélek című műsorát néztem, amely az erdélyi Székely Kga Réka unitárius lelkészt mutatta be, aki Homoródszentpéteren szolgál. Ezek a miniportrék nem tartoznak a műfaj élvonalába, most is inkább elcsépelt frázisokra épült, de a névtelen operatőr megkapó képeket komponált a fehér falú templommal, a kék égbolttal és a havas tájjal összhangban. 

Az Arcélek előtt az Arcpoétikát tekintettem meg az m2-n, amely terjedelemben alig hosszabb ennél a produkciónál, de abban legalább valamit megtudok a modellről, most történetesen Módos Péter íróról, az Európai Utas szerkesztőjéről. 

Az Arcélek szimpatikus és bájos, mellesleg négygyermekes lelkész asszonyát beterelik egy iskolába és egy nyugdíjasklubba, a lakásában is látjuk a szaladgáló gyerekei között, de aztán semmi több. 

Azért felesleges elmenni Erdélybe, hogy kiderüljön, a kommunizmus legsötétebb korszakában, a tomboló kisebbségi elnyomás idején határozta el, hogy lelkész lesz. Ez kevés a televíziós üdvösséghez. 

Székely Kinga Réka már csak helyzeténél, szerepénél fogva is többet érdemelt volna, ha mást nem, egy parányi szerkesztői ötletet. Pedig előtte a díszletében egy játék város főterére emlékeztető Duna térben Csáky Zoltán jelenlétében Farkas Beatrix asszisztálásával be is harangozták az Arcéleket. 

Azt már persze nem értem, hogy 17.30-kor minek szólni arról a műsorról, amely 17.40-kor kezdődik. Mintha valamiféle nagy dobás következne. Aztán látjuk, hogy elég sekélyes a produkció. 

Ezek után a szintén felkonferált késő esti Kézjegyet már meg sem néztem, pedig Gömöri György költőről, műfordítóról szólt, aki 1993-ban elsőként kapta meg a balatonfüredi Quasimodo- költőverseny fődíját. Mi dolgunk a világon? - kérdezték a képernyőre vetítve az erdélyi lelkész asszonytól. Erre ő azt válaszolta, hogy továbbadni az életet a nyelven, a kultúrán keresztül.

Eredendően a portréfilmek is tulajdonképpen erre vállalkoznak, csak kicsit élhetőbben kellene leforgatni őket.