Vezetett teremtmények vagyunk

- Fő kutatási területem mindmáig a népi vallásosság. A régi, hagyományos társadalmak természetközeli kultúrájában központi terület a vallásosság. Ez összefogja az egész műveltséget, és aki ezzel foglalkozik, az megérti a többi jelenséget és folyamatot is. A népi vallásosság átszövi, átfonja a kultúra egészét, meghatározóan hat rá. Manapság viszont a vallásosság gyakorta a templomba záródik . Ahhoz, hogy megértsem a hagyományos műveltséget, a népi vallásosság kutatását jó választásnak vélem. Különben én mindig teremtményként éreztem magam, rendszeresen járok templomba, katolikus vagyok.

- Pár éve Balatonakaliban találkoztunk, ahol egy kis múzeumot alakított ki a házában. Hogyan került erre a vidékre?

- A feleségemmel gyerekkorunk óta vonzódunk a Balatonhoz. Újpesten nőttünk föl, alig 150 méterre laktunk egymástól. A feleségemet 17 éves korában ismertem meg, az édesapja autóját, egy Opel Olimpiát már kissrác koromban kerülgettem a biciklimmel. Más autó nem nagyon volt azon a környéken a hatvanas évek végén. Amikor a feleségem örökséghez jutott, házat vásároltunk a Balatonnál. Akalira esett a választás, 2000-ben vettük meg az egykori parasztportát. A hivatástudat rendesen működött bennünk. A józan ész ugyan azt diktálta volna, hogy apartmant válasszunk, amely alkalmas a pihenésre, hiszen Balassagyarmaton van egy tornyos, emeletes polgári házunk 200 négyszögöles telekkel, amely elég munkát, elfoglaltságot ad. Mégis az akali ház mellett döntöttünk, nem tudtunk ellenállni a porta skanzeni állapotának. Nekem az a benyomásom gyerekkorom óta, hogy az ember vezetett teremtmény, áldás kíséri az útját. Ha nem rúgja szét az istrángot, akkor jó irányba mennek a dolgai. Így találtunk rá az akali házra, úgy éreztük, a jó Isten szánta nekünk. 2006-ban nyitottuk meg a tájmúzeumot, amely a Balaton északi térségének jellegzetességeit mutatja be. Három éve pedig a községbeli barátainkkal megrendezzük a Szent Iván-ünnepet a múzeumok világossága szellemében. Idén első alkalommal gyújtottunk tüzet a strandon, hajnalig égett, rengeteg fiatal odajött. A tűz soha nem hazudik, a lét csodálatos gazdagságát sugározza. Észrevettem, hogy igénylik a természetben, kultúrában megjelenő tekintélyt , ezért a szaktudományt a szélesebb körű műveltség szolgálatába érdemes állítani.

- Mikor jött szóba, hogy megpályázza a beosztást?

- Már 1998-ban, főmuzeológus koromban megkerestek a Néprajzi Múzeumból, hogy a veszprémiek szívesen látnának. Ismerték a könyveimet, tevékenységemet. Ám engem a munkám Nógrádhoz, a palócsághoz kötött, fontos feladatokat végeztem, amit felépítettem, nem akartam befejezetlenül ott hagyni.

- Milyen célkitűzéseket jelölt meg a pályázatában?

- Nógrád megyében nagyon akartam és sikerült is sok mindent elérni, de ott valahogy nyögvenyelősebben mentek a dolgok. Veszprém megyében azonban úgy éreztem - az akali fejlemények alapján is -, hogy vonzása van a térségnek szakmai és táji értelemben. A pályázati kiírás a fejlesztési elképzeléseket helyezte a középpontba, és ezt inspirálónak találtam, erre fektettem a hangsúlyt. Csak a fejlesztéstől lehet a jövőt remélni, és nem a leépítéstől. Előre kell haladni mindenképpen, hogy a hiányokat orvosolhassuk.

- Mennyire ismeri a megye múzeumi életét, és milyen konkrét fejlesztésekre gondol? S honnan jut pénz ezekre?

- Egyelőre korlátozottak az ismereteim, bár jártam itt konferenciákon, rendezvényeken... Néhány hónapra szükség lesz ahhoz, míg igazán reális, üzleti konkrétságú terveket, amilyeneket szeretnék, le tudunk majd tenni az asztalra. Ehhez természetesen kell a kollégák támogatása, tehát a közmegegyezés. Nem úgy képzelem el a jövőt, hogy én kitalálom a tennivalókat. Egyelőre tehát csak előzetes tervekről beszélhetek. Abban bízom, hogy pályázati forrásokhoz jutunk. El kell érnünk addig a szintig, hogy a fejlesztésekkel és a meglevő javak megtartásával legyen esélyünk bizonyítani, hogy olyan kulturális alapintézmény vagyunk, amely képes úgy is működni, hogy több bevételt hoz és alapvető értékeket képez a társadalomban. Orszá- gosan erre a Veszprém megyei múzeumi szervezetnek van egyik legjobb lehetősége. Itt van a szemünk előtt a legnagyobb idegenforgalom. Álmodozom egy olyan múzeumi kínálatról, ami a kőkortól kezdve a régészeti korokon át elérkezik a középkorba, majd a későbbi időkbe. Például Bajcsy-Zsilinszky Endre pálkövei emlékházára is gondolok, amely jelenleg be van zárva. Remélem, hogy megtaláljuk a kulcsot és ki tudjuk nyitni , eleget téve az idegenforgalom igényének. A balácai római kori emlékeket is meg akarjuk tartani, nem szeretnénk, ha elkerülnének a megyei múzeumi szervezettől. Mindez olyan múzeumi turizmust tud kínálni - a partnereket is bevonva -, hogy a vendég elmehet egy-két napra kőkori vagy római kori embernek, kipróbálhatja a falusi kézműves kultúrát. És elmehet üdülni az 1930-as évek végének Balaton-partjára.

- Balassagyarmatról hoz magával kollégákat?

- Nem tervezem. 

- Honnan jár majd be a munkahelyére? A családja Balassagyarmaton él. A kétlakiságot választja?

- Nem ez a legfontosabb kérdés... A legfontosabb az alkotás, én ezért jöttem ide.

- Csak van valamilyen elképzelése? A távolból nem irányíthatja a munkát.

- Az elképzelésem az, hogy alkotni tudjak... Az elképzelésem az, hogy ne leépüljön a múzeumi szervezet, hanem meg tudjon állapodni a múzeum vezetése és kiváló kollektívája a fenntartóval, és esélyt kapjon arra, hogy hatékonyabb, sokkal társadalmasítottabb és sokkal bevétel-orientáltabb tevékenységet tudjon kifejteni. Ez a mostani időszak kihívás azok után, hogy V. dr. Fodor Zsuzsa egy évtizeden át példamutatóan irányította és fejlesztette a múzeumot.

- Látom, megkerüli a kérdésemet.

- Ha minden kötél szakad, negyven kilométerről, Akaliból fogok bejárni. De ezt nem tartanám egészségesnek...