Kultúra

2009.09.08. 02:29

Az egyháznak bizakodni kell

Veszprém - Az idei tanév újdonsága a mesterszak, valamint az, hogy a lelkészképzésben tanulók ezentúl nyaranta végzik majd a gyakorlatot, mondta dr. Varga István, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola rektora, akit a tanévnyitó kapcsán kerestünk.

Balla Emőke

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolát dr. Szendi József 1991-ben szervezte újjá, a jelenlegi épületet az intézmény 1994-ben kárpótlásként kapta vissza, a régi sze-minárium épületéért. Az oktatás lelkészképző és hittanár- képző szakkal 1994. szeptember 12-én kezdődött, a szociális munkás szak 1995-ben indult, ez a három szak a mai napig él. A szociális munkás szakosok a gyakorlatot Veszprémben és környékén szociális intézményekben végzik, a hittanárok a Padányi gyakorlóiskolában mentor tanárok mellett készülnek, a lelkészképző szak hallgatói az egyházmegye különböző plébániáin töltik gyakorlati idejüket, eddig a hatodik évben, ezután nyaranta teljesítik az előírt gyakorlatot.

Magyarországon a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kívül Pécsett, Győrben, Veszprémben, Pannonhalmán, Szegeden, Nyíregyházán, Egerben és Vácott van hittanár- és lelkészképzés. Az intézmények nemcsak saját egyházmegyéjükből, de az ország egész területéről fogadják a hallgatókat. A Bologna-folyamatot a világi oktatás mellett az egyházi oktatásba is bevezették.

- Nekünk, kis intézmé- nyeknek nehéz a Bologna-folyamatra átállnunk - mondta dr. Varga István rektor. - Nehéz körülmények között tudjuk biztosítani az órákat, sok órát kell tartani, sok tanárra van szükség.

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola több külföldi intézménnyel áll kapcsolatban, a legrégebbi a passaui együttműködés, néhány éves az angers-i, az udinei, a freiburgi kapcsolat, a helsinki szociálismunkás-főiskolán is tanítottak oktatóik. Három hallgató Rómában és Passauban tanult több évig, majd Veszprémben folytatta tanulmányait, az Erasmus program keretében három-négy hónapot töltenek külföldön a diákok. A hittudományi főiskola könyvtára német, olasz, francia, angol nyelvű, ez is segíti a diákok idegen nyelvi készségének elsajátítását. A 20 ezer kötetes könyvtár korszerű és fejlett. A főiskolán tanév közben rendszeresek az előadások, konferenciák; évente megrendezik a pedagógiai, egyháztörténeti, filozófiai, a hitoktatói konferenciát.

- Csökken a hallgatói létszám. Ma nem vonzó a hittanári pálya, nem tudjuk megfizetni a hittanárokat, akik ennyi pénzből nem tudják eltartani a családjukat. Ez nem- csak erkölcsi, de anyagi veszteséget is jelent számunkra, hiszen az állam a mi intézményünknek is a hallgatói létszám alapján biztosítja a normatívát, az egyházak önerőből képtelenek fenntartani iskoláikat. Ha nem is biztató a helyzet, az egyházaknak, egyháziaknak mindig bizakodni kell. Ez lételemük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!