2010.01.04. 14:35
Képzés a katonáknak - Az informatikai és a nyelvi képzésekre legnagyobb az igény
Budapest, Veszprém (szpd) - A haderőből kikerülő katonák munkaerő-piaci reintegrációját célozza az a kezdeményezés, amelynek keretében új képzést kaphatnak a leszerelők.
A norvég alapból nyert, 500 millió forintot meghaladó támogatással megvalósuló projekt célja egyrészt a Magyar Honvédségből kilépett katonák munkaerő-piaci visszailleszkedésének hatékony segítése, másrészt pedig munkahelymegtartó és visszafoglalkoztató képzésekkel a jelenleg is állományban lévők egzisztenciális és szociális biztonságának növelése.
A program fontos állomása volt az elmúlt év végén a norvég módszerek alapján oktatott képzők kinevezése. Az oklevelek által igazolt új ismeretek felhatalmazzák a végzett hallgatókat arra, hogy képzéseket vezessenek a régiókban, s tovább adják a megszerzett ismereteiket - mondta a pesti ünnepségen Sásik László nyugállományú ezredes, projektmenedzser.
A norvég projekt elsődleges célcsoportjának egyébként, az aktív életkorban lévő vagy 40-50 évesen, nyugdíjasként kikerült katonák számítanak, illetve azok, aki szolgálnak ugyan, ám nem rendelkeznek megfelelő képzettséggel. A tervek szerint a 2010-es év végéig mintegy négyezer emberrel lépnek kapcsolatba a tíz regionális és egy központi iroda munkatársai, az 500 milliós keret mintegy 1500-2000 katona pályaorientációjára és szakmai továbbképzésére lesz elegendő.
Veszprémben, a Jutasi úton található veszprémi regionális irodában a jelentkezők tucatnyi képzés közül válaszhatnak, a program 200 ezer forintig állja a költségeket, ezen felül a különbözetet a jelentkező fizeti. Nagy az érdeklődés, az informatikai és a nyelvi képzésekre, valamint a speciális gépjárművezetői engedély megszerzésére mutatkozik a legnagyobb igény.