Az operett nagykövete

Szeles József örül, hogy az operettet, mint műfajt újra komolyan veszik a veszprémi Petőfi Színházban, s nem úgy kezelik, mint egy erőfeszítések nélkül színpadra állítható könnyű műfajt, hanem meglátják mögötte az érzelmeket, az emberi sorsokat. Úgy érzi, a mostani bemutatóval az operett elfoglalja méltó helyét.

- Az operett egy ősi magyar gyökerekkel rendelkező műfaj, amire büszkék lehetünk. Az utóbbi pár évtizedben méltatlanul degradálták kicsit giccses, olcsó szórakoztató műfajjá, amiért én nagyon haragszom - mondja Szeles József. - Most, hogy a színház műsorra tűzött egy igazi operettet, talán sikerül újra rangot adni a műfajnak és becsalogatni a nézőket, megszerettetni azokkal is, akik eddig kevésbé kedvelték, akik csak legyintettek rá. Az operett történeteiben, zenéiben nagy mélységek léteznek - gondoljunk Lehár Ferenc, Kálmán Imre műveire -, méltatlan, ahogyan a műfajt sokan kezelték. Nem szeretem, amikor azt állítják, hogy ez könnyű műfaj. Nagyon nehéz műfaj, nagyon nehéz művelni. Az idősebbek körében még mindig sikeres, de szeretnénk, ha a fiatalabb korosztály is megszeretné. Az operett által léphetünk egy komolyabb zenés műfaj, a musical és az opera fele; az operett egy lépcsőfok lehet.

Ha visszagondolunk a Petőfi Színház utóbbi éveire, elmondhatjuk, hogy évekkel ezelőtt, talán öt-nyolc éve mutatott be a színház igazi operettet, a Bál a Savoyban címűt. A Mágnás Miskát és a Csárdáskirálynőt vendég előadásként láthatta a veszprémi közönség, saját bemutatóként zenés vígjátékokat - például az Én és a kisöcsém vagy a Hyppolit a lakáj címűt - mutatta be a társulat. Az elmúlt évtizedekben voltak időszakok, amikor sűrűbben játszott operettet a színház és olyanok is, amikor egyáltalán nem, holott szükség van rá, igénylik a nézők, szinte valamennyi színház repertoárján szerepel operett. A színművész hangsúlyozza, a műfajnak nem csak a szórakoztatás a feladata, hanem az is, hogy átvezessen egy másik zenés műfajba; az Anna Karenina című musical-operával a színház emelte a mércét. Zenés vígjátékot lehet play back-kel játszani, operettet viszont nem: itt élő zenekar kell, kötelező a tánckar, más a kiállítás, a díszlet, meg kell hagyni a műfaj sajátosságait.

Szeles József operett-musical szakon végzett a Színművészeti Főiskolán, de nemcsak ezért áll közel hozzá a műfaj.

- Én az operett nagykövete lehetnék, ha valaki megbízna vele, mert hirdetni kell, hogy ez egy csodálatos magyar műfaj, büszkének kell lennünk rá. A nézők általában csak a dallamokat jegyzik meg, azt mondják, de szépen énekel a színész, milyen szép a ruhája, hogy csillogott a tánckar, de ezt csak akkor veszik észre, ha mögötte élvezik és megszeretik a sorsokat. Az írók - a Csókos asszony esetében Szilágyi László - nagy emberi sorsokat írtak meg. Ebben a darabban Katóka olyan emberi mélységeket jár meg, ha nem lenne az előadásban zene, akkor dráma lenne, mert olyan nagy és szélsőséges érzelmek váltogatják egymást a színpadon. Ettől olyan összetett a darab.

Vajon meddig lehet ezt a műfajt játszani, mikor öregszik ki a színész. A Tarpataky bárót alakító Hirtling István lapunknak azt nyilatkozta: tudomásul kell venni, hogy már nem ő a hősszerelmes, nem ő játssza Bóni grófot, Dorozsmay Pistát. Most már ő a lányok apukája, a zsörtölődő nagybácsi vagy a tehetségekért rajongó mecénás. Ebben az előadásban Szeles József játssza Dorozsmay Pistát.

- Amíg rám bízzák, addig játszom ezeket a szerepeket - mondja Szeles József. - Van egészséges önkritikám, előfordulhat, hogy eljön az idő, amikor én mondom, hogy esetleg váltani kell vagy el kell gondolkozni, vállaljam-e a szerepet, de amíg a színház vezetése úgy gondolja, hogy alkalmas vagyok ezeknek a szerepeknek eljátszására, addig megteszem.

A színház társulata a mostani előadást az operett műfajának követelményeihez képest mélyebben, őszintébben kívánja játszani. A művészeknek az a céljuk, hogy visszaadják a műfaj rangját, megmutassák a lelkeket, színeket, emberi sorsokat - a dallam már csak hab a tortán. Bár a Csókos asszony könnyű darabnak látszik, valójában nem az. A mű egy szerelmi történet, a főhősök megkínozzák a másikat, megharcolnak egymás szerelméért. Zerkovitz slágerei abban segítenek, hogy a néző élvezze a mély emberi érzéseket felkavaró történetet.

Oberfrank Pál színművésznek, a Petőfi Színház igazgatójának ez volt az első rendezői munkája; a színházvezetés döntött úgy, hogy rendezőként is bemutatkozzon.

- Amikor elkezdtem foglalkozni a művel, először a nagyszüleimre gondoltam, ők a régi Budapestet jelentik számomra. Azt a fajta naiv, kedves világot, amely föltárul a Csókos asszonyban. A darab vágyakozást fejez ki valami jobb és szebb után, ami nem nagyon adatott meg annak a nemzedéknek azokban a viszontagságos, nehéz években. Kisgyerekkoromban ebből az életérzésből sokat magamba szívtam a nyolcadik és kilencedik kerület peremén. Ezt az őszinte, vágyakozó, tiszta és megejtő világot szeretném az előadással visszahozni mindenféle álságosság nélkül.

A csütörtöki sajtóbemutató után ifjú kolléganőm másnap reggel mosolyogva érkezik: Nagyon jó volt, mondja. Előítéletekkel mentem, azt gondoltam, ez az idősebbek műfaja, hozzám nem áll igazán közel, de kellemesen csalódtam, nagyon tetszett az előadás, vallja be. Ez (is) a mostani bemutató célja: szórakoztatni és a fiatalokat becsábítani a színházba, velük is megkedveltetni a műfajt. Szükség van erre: a felhőtlen szórakozásra, könnyed kikapcsolódásra, a mindennapi problémák elfelejtésére, a sírva nevetésre.