Holdba öltözött nap

Gombor József évtizedekben méri az időt, festményeivel rendületlenül mesél a járókelőknek - hányan hallgatták meg? Tisztelem kitartásáért. Szeretem állhatatosságáért. Megörvendeztet töretlen hitével. Hétvégeken felkerekedik képeivel; rábukkantam már könyvtár árkádja alatt, utcákon fák árnyékában ülve, eső elől menekülve, megfigyelhettem vidámnak, többször lehangoltnak, láthattam udvariasnak és kevésbé türelmesnek, felfedeztem derülve, egyszer szótlanságba gubózva. Ha ezüst manótopánkájában érkezik, kedve is duhaj, ruháján a hold a napot öleli, aznap mosolyát semmi sem viheti el.

G. J. szabad: még ha ecsetétől a fürkész hold a csillagot görgeti, ő olyankor is bókol a tájnak, meglátja, amit kevesen találnak. Ha festménye mese, akkor ékszerdoboz a fedele, szerzője felpattintja, máris csalogat befelé. Tessék! Tessék! A tekintet egyszer már felfelé essék! Ne feledjék, ha éppen nem is akarnak képeket vásárolni, megálmodójuk azért itt van, hozott csöpp örömöt, tessék! Odafordulni könnyebb lesz, mint gondolnák, csak aztán annak a kifüggesztett bikficnek a mosolya az arcukon is látsszék!

Vass Z. Zsolt