Kultúra

2011.05.23. 10:08

Akkor is szép, ha nem igaz

Nyirád - Az Erzsébet-szobor állításának évfordulóján idén is sikerrel versenyeztette a helyi iskola a megye általános iskolás diákjait.

Tóth B. Zsuzsa

A pénteki ünnepséget az Erzsébet-szobornál nyitották az alsó tagozatosok furulya-játékával, Újszászi Péter szavalatával és a Pedagógus Énekkar tavaszi dalcsokrával. Igaz Sándor iskolaigazgató ünnepi beszédében elmondta, hogy bár valószínűleg nem valós a történet, miszerint Erzsébet egyik útja során megpihent a nyirádi forrásnál, a település és iskolája mégis megemlékezik minden évben a forrásnál álló szobor avatásának évfordulójáról.

 


 
- Erzsébet azon volt, hogy a magyar és az osztrák fél kiegyezzen. Személyének is köszönhetjük talán, hogy Ferencz József megenyhült és a Monarchia létrejöhetett, Magyarország önállósága valamilyen szinten visszaállt. Sok tragédia és keserűség kísérte életét, de négy gyermeke mellett is folyamatos tanulással töltötte idejét. Öt nyelven beszélt, magyarul is, ez szintén példa lehet a mai diákok számára. A szobra itt, Nyirádon nemcsak a királyné szobra, hanem emlék arra, hogy Nyirád lakossága Magyarországon elsőként, halála után már egy évvel felavatta azt, jelentős összefogással. Talán ma is képesek lennénk ilyen összefogásra, és remélem, hogy a jövő nemzedéke, a következő generáció szintén képes lesz építeni, nem csak rombolni  mondta az igazgató.

Az ünnepség az olvasópályázat díjainak kiosztásával folytatódott, majd a résztvevők elhelyezték az emlékezés virágait a szobornál. A délutáni program a gyermeknap jegyében telt. Az iskolában sportversenyek, karatebemutató, lufibohóc várta a gyerekeket, akik ingyen fagylaltozhattak és diszkózhattak. A sportpályán Monostorapáti, Halimba, Nyirád iskoláinak kézilabda- és focicsapatai mérkőztek.

 

Az ünnepségen kiosztották a hagyományos olvasópályázat díjait is. A versengésre több mint száz diák nevezett, ajkai, veszprémi, tapolcai, halimbai, monostorapáti, sümegi, szigligeti, csabrendeki, városlődi, gyulafirátóti, nemesgulácsi, lesencetomaji, zalahalápi, jásdi, balatonfüredi, pápai, úrkúti iskolákból. A legjobb pályázatot készítő diákok könyvjutalmat kaptak. A rajzpályázatra érkezett alkotásokból az iskolában rendeztek látványos kiállítást.

 

Ezek is érdekelhetik