Kultúra

2012.04.20. 06:26

Mi lesz a megyei múzeumokkal?

Veszprém - A kormány a közelmúltban döntött arról, hogy az eddig állami fenntartásban működő, január elseje óta a Megyei Intézménykezelő Központok alá tartozó megyei múzeumi intézményrendszer a települési önkormányzatok kezébe kerül.

Munkatársainktól

A megyei intézmények fenntartói a megyeszékhelyek lesznek, míg a tagintézményeket az adott települési önkormányzatok kapják meg. A várható változásról megkérdeztük Perémi Ágotát, a Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeum igazgatóhelyettesét, aki szerint egyelőre nehéz előre látni a változásokat, hiszen a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a városok közötti egyeztetés, megbeszélés is a következő hetekben esedékes.
 
- A megyei jogú városhoz való kerülésnek egyelőre csak a tényét ismerjük. A konkrét lépésekig nem sokat mondhatunk, de reménykedünk, hogy a változások, - a fenntartótól függetlenül a magyar kulturális örökség és intézmények előnyére és nem kárára fognak bekövetkezni - mondta.

Hozzátette, korábban a Veszprém Megyei Intézményfenntartó Központ kezelésébe kerülés sem hozott gyökeres változásokat, így minden bizonnyal az újabb fenntartó sem fogja a működést alapvetően befolyásolni. Így mindenki csak reménykedik abban, hogy a jövőre 110 éves, Veszprém megye és a város egyik legrégibb alapítású intézménye, a több ezer darabos régészeti, néprajzi, művészettörténeti és könyvtári gyűjtemény az itt élők számára továbbra is fontos marad, valamint mindezek megőrzésére a központi költségvetésből biztosítani tudja az anyagi és a szakmai hátteret.

A Veszprém Megyei Múzeum egyébként négy tagintézménnyel - a veszprémi székhelyen kívül a pápai gróf Esterházy Károly Kastély- és Tájmúzeum, a Nemesvámos melletti Villa Romana Baláca és a kővágóörs-pálkövei Bajcsy-Zsilinszky Endre Emlékmúzeummal - és jelenleg ötvenkét munkatárssal működik.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium április 30-ig egyeztet a települési önkormányzatok és az intézmények között, Veszprém város vezetése a Magyar Közlönyből értesült a kormány határozatáról. Némedi Lajos alpolgármester közölte: a megyei múzeum, illetve a megyei könyvtár eddig is a városban működtek, sok veszprémi polgár használta, látogatta az intézményeket. Az önkormányzat tudomásul vette a feladatot, a megvalósításról, költségvetési összegekről azonban korai volna bármit is mondani.

 

 

Hartmann Ferenc veszprémi szocialista képviselő a témával kapcsolatban az alábbi kérdéseket tette fel április 16-i sajtótájékoztatóján: Amennyiben a tagintézményeket a területileg illetékes önkormányzatok nem veszik át, mi lesz azok sorsa? Történt-e szakmai, ágazati érdekegyeztetés a működőképesség biztosítása érdekében? Mi lesz a kistérségek könyvtári szolgáltatásaival? Milyen forrásokból kívánja biztosítani a veszprémi önkormányzat az átvett intézmények működését? Mi lesz az intézményekben foglalkoztatott szakemberek sorsa? Megkapja-e az önkormányzat az intézmények tulajdonjogát is, vagy csak a fenntartással járó kötelezettségek terhelik a várost?

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!