Kulcsár Ági kerek világa

Ági több mint huszonkét éve majdnem a szomszédom, találkozásaink azonban jórészt a köszönésre korlátozódtak. Örökké sietett, valahogy sosem beszélgettünk. Időnként bedobott a postaládánkba egy meghívót, legutóbb életműkiállítására invitált, ahol igazi meglepetéssel szolgált. Megbeszéltük, hogy később az otthonában találkozunk, ahova percre pontosan, a tűztorony zenéjére érkezem. Igazgatja a sebtében felkapott kabátot, és mosolyogva értékeli pontosságomat, amint szalad kaput nyitni. Jót nevet, miután közlöm,  hosszú vendégeskedésre számítson, mert addig innen ugyan nem tágítok, amíg Kulcsár Ági történetét ki nem kerekítem.

Gyorsan kávét készít, előrukkol a csábító, saját készítésű almáslepénnyel, majd a nappaliban letelepedve hozom szóba a kiállításmegnyitó élményeit. A köszöntő, tárlatnézés után diavetítéssel mutatta be alkotómunkáját. Kíváncsian figyeltem, milyen sokféle technikát kipróbált, kísérletezve, érlelve önmagát, sorjáztak a rajzai, seccoi, sgrafittói, szitalenyomatai. Néhány mondattal kommentálva az alkotásokat egyszer csak azon kaptam magam, hogy inkább Ágit figyelem, mint a mumkáit, hiszen azok nagy részét már láttam a kiállításokon. De ahogyan Ágnes az alkotások ismertetésébe feledkezve megnyílt, megmutatkozott finomsága, érzékenysége, humora - az igazán meglepett! Akkor hogy is van ez?... - szegezem neki a kérdést.

- Aki közelebbről ismer, tudja, hogy nem vagyok zárkózott, persze mindent én sem tárok a publikum elé. A tavalyi év számomra nagy változásokat hozott, nyugdíjba mentem, kiadtuk az életműkötetemet, és a magánéletemben is változás történt. - sorolja. Az ősszel  a Művész Céh 25 tagját látta vendégül a kertjében, közel öt éve titkára a szervezetnek. Nagyon fontosnak tartja ezt a közösségi munkát, amit az anyagi kilátástalanság igencsak beárnyékol. Mint mondja, nem létezik mecenatúra, a nehézségek ellenére a fiatal tehetségek felfedezését missziónak tekinti. Miután rákérdezek a kiállításmegnyitón körülötte forgolódó, két gyönyörű kislányra, büszke-lágy mosollyal mondja – az iker unokáim! Testvérek, hiszen az egyikük lenszőke, a másik pedig barna, de mindketten imádnak rajzolni. Időnként fel is adják Áginak a leckét, mivel mindketten lovagolnak, és folyton lovat kell nekik rajzolni, festeni, amit persze a mami boldog örömmel teljesít. Hiszen az elmúlt negyven évben szabad idejében szinte mást sem csinált. Folyamatosan alkotott, fejlődött. Kislánykorától imádott rajzolni, általánosban Kallai Sándor tanár úr felfigyelt tehetségére, külön foglalkozott vele, bátorította, így került középiskolásként Budapestre.

(Fotó: Gáspár Gábor)

- Mióta az eszemet tudom, szerettem gyurmázni, rajzolni, festegetni. Akkor volt kerek a nap, ha valamit alaposan összekenhettem - jegyzi meg enyhe szarkazmussal a hangjában.

Boldog gyermekkora volt, mindent kipróbálhatott, szülei engedték kibontakozni. Nem erőltették a matematika tagozatot, pedig Ági ebből a tárgyból is nagyon jó volt. Helyette a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola dekoratív festő tagozatát választotta. Diákévei alatt a fővárosban állandóan kiállításokra, képtárba járt. A főiskolai felvételit nem vállalta, közbeszólt az élet. Férjhez ment, hazaköltözött Veszprémbe, és huszonegy évesen édesanya lett. Dolgozott nyomdai grafikusként, a Petőfi Színházban tipográfus grafikusként, de legtöbb évet a megyei múzeumban kiállításrendezőként töltött, innen ment nyugdíjba, miközben munkája, élményei folyamatosan inspirálva alkotásra késztették.

Miközben hallgatom, tekintetem akaratlanul téved a szemközti falon lévő képre. Zöld levelek, apró, csillagszerű szálka-virágok, szélfútta véletlenszerűséget, mégis sajátos harmóniát idéznek. Ragyogó őszi színei, a napsárga minden árnyalatában pompázó virágai, a derűt hozó levelek üdítő színfoltja mágnesként tartják fogva tekintetemet. Az Ágira oly jellemző, gyakran merész megoldások, a papírhasítékokkal kiegészített, mégis harmonikus kompozícióinak jó néhány darabja díszíti a szobát.

Munkái, festészete sok hozzáértőt megszólaltatott, köztük Ács Anna muzeológust: "Kulcsár Ágnes képeit nem lehet megközelíteni kemény racionalitással. És miért is kellene?! A lírához közelíti festményeit a motívumok képi metaforaként való használata is. Miként a költészetben a metafora önmagán túlmutató tartalommal rendelkezik, Ágnes képi metaforái is tágabb jelentéstartalmat hordoznak. Ezáltal képei meditativ jellegűvé válnak, gondolatok sorát indítják meg a szemlélőben. Kulcsár Ágnes lelki érzékenysége átüt a művein és sokszorosan megérint bennünket, elmélyült szemlélésre késztet."

Képein visszatérő motívumként készteti kérdésre a nézelődőt a fektetett V-alakú montázs, aminek nyitott szára legtöbbször azonos irányba, balról jobbra - vagy talán a jövőbe? - mutat. Talán azért, hogy a természet csodái, a fű, fa, levél, a szirmaikat bontogató virágok a természet bőségének csodája, sajátosan kulcsárágis megjelenítésben, paradox módon mutassa meg magát. Hiszen a képeken nincs perspektíva, nincs távlat, a sík mégis határtalan lehetőséget, megoldást kínál az alkotó számára, olykor meglepően rendbontó részletekkel.

- A rend nagyon veszélyes dolog! Vigyázni kell vele, mert behatárol, megköt. Ne kérdezd, miért vannak úgy és ott a képeimen elhelyezve a motívumok, ahogyan vannak - mert én sem tudom! Ritkán születik meg a fejemben a kész alkotás, amit aztán megpróbálok megvalósítani. Jön egy ötlet, egy technika, aminek kipróbálása izgalmasnak tűnik, aztán folyamatosan alakul a mű. Ezért van, hogy gyakran átfestem a képeimet, mert nem érzem elég jónak, késznek. Valamit meglátok, ami megihlet, kísérletezésre késztet. Mondjuk a múzeumban, a kubusok láttán egyszer csak kitaláltam, érdekes lenne megfesteni a kocka-, téglatest minden oldalát. Megcsináltam, mert izgatott a feladat, érdekelt, mi lesz belőle - mondja, aztán a komódon lévő, színpompásra festett lopótökökre kérdezek.

- Egyszer kaptam valakitől egyet, nézegettem egy darabig - ugyan, mit csináljak vele? Megfestettem! - nevet nagyot a magától értetődő megoldáson, miközben a jó néhány térplasztikává avandzsált alkotásban gyönyörködöm. Megtudom, hogy az első darab után az alapanyagot már a saját kertjében termesztette. Aztán a gömb- és korong alakú térplasztikákra kérdezve kiderül, hogy egy padlástakarítás alkalmával akadt egy régi földgömbre. Megihlette a forma tökéletessége, persze, hogy ecsetet fogott Így hozott a kidobott földgömb Ági művészetébe poszt-modern vonulatot, ami kiváló ízlést, színérzéket, kompozíciós készséget, fantáziát, az őserők örök titkainak kutatását tárja elénk. Ági kifogyhatatlan kísérletező kedvét, kíváncsiságát - mit tudok ebből kihozni?

- Sokszor magam sem tudom, mit akarok, mi hiányzik egy képről, mitől lesz jó. Amikor festek, vagy dolgozom valamin, minden megszűnik körülöttem. Teljesen lefoglal, egész lényemet leköti a foglalatosság. Ezek különleges, időtlen, önfeledt pillanatok, amelyek megélése sokak számára elvész a gyermekkorral. Nagy ajándék nekem, hogy számomra visszahozható az élmény, az alkotás önfeledt öröme...

Kulcsár Ágnes önálló kiállításai Veszprémben:  Megyei Könyvtár 1979, FMS Galéria 1982 és 1984, Csikász Galéria 1992 és 1998, Petőfi Színház 1993 és 1998, Baláca, villagazdaság és romkert 2000, Veszprémi Egyetem, aula 2003, Laczkó Dezső Múzeum 2005., Baláca, villagazdaság és romkert 2005, Laczkó Dezső Múzeum 2009, Városháza, aula 2011.