Összejött egy régi-új álom

A Pegazus pinceszínházába általában a gyermekek és szüleik látogatnak el, ahol a kiváló bábművészek maradandó élményben részesítik a lurkókat és kísérőiket.

Ezért is kaptam fel a fejem, amikor néhány nappal ezelőtt a város sétálóutcáján Illés Csaba, a Bartók zeneiskola gitártanára koncertre hívott a pinceszínházba. A helyszínnél és az időpontnál sokkal többet nem árult el, így azután kíváncsian vártam az alkalomra. A nézőtér zsúfolásig telt, ám semmi feszült várakozást nem tapasztaltam, úgy látszik, a formációt, az Acoustic Bandet sokan ismerik. Nosza, a koncert előtt egy gyors riport, közösen a tévés kollégákkal, mert az idő sürget, kezdődik a koncert.

- Egy álom összejött, ezért is választottuk a turné címéül az Álmodtam... kifejezést. Ma itt az első állomás, friss, ropogós unplugged-köntösben, ami azt jelenti, hogy a régebben írt dalokat áthangszereltük, és akusztikusan adjuk elő. Ezért a jellemző hangszerek: a cselló, trombita, akusztikus gitárok, zongora, dobok, szárnykürt. Saját dalainkat adjuk közre, ami nagy öröm számunkra. Az meg külön boldogság, hogy tanárként elmondhatom: két volt tanítványom is helyet kapott a zenekarban - fogalmaz Csaba, aki a zenét jegyzi.

Marton Bence, középen Csigi Zsolt, mellette Illés Csaba, hátul Németh Zoltán és Szakács AnitaFotó: Nagy Imre

- Csabával eléggé régóta alkotunk szerzőpárost, és az akusztikus műfajra tekintettel főként a lírai dalokból válogattunk a mai alkalomra. Az alkotások visszatérő témája többnyire a szerelem - fogalmaz Csigi Zsolt, az együttes szövegírója, énekese.

- Az a típusú ember vagyok, aki a társaival közösen hangszereli meg a dalokat. A kis csapatnak volt már előzménye, egy rockformáció, ahol szintén szerepelt például a cselló. Az én álmom az, hogy egyszer szimfonikusokkal játszhassunk együtt. Hiszen a jó zenét, a rockzenét összeegyeztetni velük, az a legálomszerűbb dolog a világon. A csapatban vannak olyan univerzális emberek, akik több hangszeren is játszanak, de itt most nincs menet közbeni váltás. És nem elhanyagolható a vokális megszólalás sem - mondta el röviden Németh Zoltán zongorista, kiről tudom, hogy szintén kiváló zenéket szerez.

Aztán a húrokba csaptak a zenészek. Egy kis felvezető földöntúli akkordparádé, egy fantasztikusan hangulatos gitárszóló, majd a zenekarr többi tagja is elfoglalta a helyét, és minden hangszer megszólalt. Beleborsódzott az ember háta, olyan jó volt hallgatni. Hát még akkor, amikor az énekhangok is bekapcsolódtak az örömzenélésbe. Mert az volt ez a javából, nem csupán a közönség arcán, ritmusra járó lábán, össze-összecsattanó tenyerén, de a zenészeken is látszott: élvezik a dolgot. Volt ebben az előadásmódban egyfajta szertehullatott életöröm, ugyanakkor egyszerre volt visszafogott, ám ahol erre volt szükség, elszabadultak a szenvedélyek. Az akusztikus koncerteknek amúgy is sajátos hangulatuk van, itt pedig kiderült, minden zenész óriási profizmussal bánik hangszerével. Csabáról mindezt már tudtam: a Bartók Béla Zeneiskola gitártanáraként is, előadóként is számos rendezvényen találkoztunk. Neki és csapatának mégis sikerült meglepniük ezen az estén romantikus, dallamos hangzásukkal.

Talán nem érdemtelen, ha felsorolom az együttes tagjait. Illés Csaba (gitár, ének, zene), Szakács Anita (gordonka), Kemenczki Gábor (gitár, vokál), Marton Bence (gitár, basszusgitár, vokál), Németh Zoltán (zongora), Petrákovics Csaba (trombita, szárnykürt), Lődi Bence (percussion, vokál), Csigi Zsolt (szövegíró, ének).