A zenélés mindenkinek gyógyszer

A megyén túl is ismert hangszeres a mai napig hobbijának tekinti a zenéhez való szoros kötődését.

A gépésztechnikus végzettségű fiatalember hamar rájött, hogy őt nem a gépek világa érdekli, ezért is lett 26 évesen a balatonkenesei művelődési ház vezetője, miközben elvégezte Győrben a tanítóképző főiskolát. Később több iskolában testnevelést tanított, de szívesen volt napközis nevelő is.

- Az országosan ismert füttyművészt, Hacki Tamást és együttesét, az Ex Antiquist hívtam meg az egyik nyáron Kenesére. Előtte lementem az úttörőtáborba, ahol felajánlottam, hogy 15 forint helyett a gyerekeknek ötért adjuk a jegyet. Noha kaptam ígéretet, kezdéskor senki nem jött el közülük. Leugrottam a táborba, ahol a vezetőjük szerint senki nem jelentkezett, mert nem ismerik az együttest. Éppen ezért kellett volna elhozni a fiatalokat, dohogtam magamban, hogy megismerjék az igazán igényes zenét. Meggyőződésem, hogy pedagógusnak születni kell, nem a diploma megszerzése teszi elsősorban azzá az embert. A kultúra közvetítésének még jelentősebb szerepe van napjainkban, amikor komoly értékválságban élünk. Tudjuk, a fiatal generáció az interneten köt „barátságokat”, tévés celebek üres életéből vesznek példát. Milyen jól megfogalmazta  Radnóti Miklós özvegye, a nemrég elhunyt Fifi néni: „A művészet iránti igény és fogékonyság egyre inkább hiányzik a társadalomból.” Vajon kik a felelősek ezért?

Ezen a héten a nemesvámosi iskolában mutatta be Tóth László az óvodásoknak és az alsós diákoknak a népi hangszereket (Fotó: a szerző)

A 61 éves Tóth László 10 éve hagyta ott -objektív okok miatt - a pedagógus pályát, azóta vagyonőrként dolgozik, illetve számtalan népzenei előadást tart főként a Bakonyban, Vinyén és Fenyőfőn. De hogyan is kezdődött mindez három évtizeddel ezelőtt? A Naplóban figyelt fel a papkeszi citerazenekarra, amit akkor Károlyi László vezetett. Elment hozzájuk, ahol azonnal beleszeretett a zenélésükbe. Még azon a nyáron részt vett Pribojszky Mátyás citeraművész tiszakécskei táborában, majd a következő években már több fiatalt vitt magával a kurzusokra. Az évek folyamán aztán Nemesvámoson, Felsőőrsön és a veszprémi Padányi és Simonyi általános iskolában citeraszakkört vezetett.

- A citerával juthatnak leghamarabb hangszeres sikerélményhez a gyermekek. Néhány hét után az egyszerű dallamokat már ők is el tudnak pengetni. Az iskolákban az alsó tagozatosoknak már évtizedek óta tartok foglalkozásokat, ahol megismertetem velük a népi hangszereket, például a dorombot, a körtemuzsikát, a hatlyukú pásztorfurulyát, a tekerőlantot, az ütőgardont, a kecskedudát és persze a citerát. Általában ritmusjátékkal kezdünk, majd olyan táncokkal folytatjuk, amik megmozgatják őket. Az előadásom végén gitározom, s együtt énekelünk Kaláka dalokat, illetve Gryllus Vilmos és Sebő Ferenc által megzenesített verseket József Attilától, Nagy Lászlótól, Weöres Sándortól, Kányádi Sándortól.  Mutassuk be kulturális kincseinket, hogy legyen választási lehetőségük a mulandó, a talmi és az örök emberi értékek között! Meggyőződésem, hogy a dalolás, a zenélés jobbá tesz bennünket, mert ez által építjük, szépítjük önmagunk és egymás lelkivilágát.

Tóth László elmondta, a többi hangszerrel úgy ismerkedett meg, hogy egyik jött a másik után. A zenei táborokban a népi hangszeres műfaj legjobbjaitól látott, hallott fogásokat igyekszik azóta is továbbadni.

A népzenész a költő, Babits Mihály szavait idézi: „Mindenik embernek a lelkében dal van, és saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.” Ezért is zenél-dalol örömmel együtt hetente a hajmáskéri, szentkirályszabadjai és a vörösberényi népdalosokkal, ugyanakkor gyakran megfordul a veszprémi Életöröm Idősek Otthonában is. Bakonyi és balatoni népdalokat énekelnek elsősorban, de a Kárpát-medence gazdag dalkincséből is merítenek.

- Míg egykoron ezekben a népdalkörökben 30-40-en voltunk, ma már átlagosan 12-15 -en jövünk össze, hogy a dalolás mellett elbeszélgessünk, tréfálkozzunk, ezzel is jó hangulatot teremtve. És persze időnként mi is szomszédolunk, fellépünk a közeli helyeken. A régi mondást vallom én is: ”Az éneklés gyógyít! ” Az átlagéletkorunk szerint már bizony hetvenkedünk, de a szívünk fiatal marad, amíg összejárhatunk. Persze a panasz is előjön néha, ilyenkor azzal biztatom dalos társaimat, hogy a test elfáradhat, de a lélek nem! A zenélés valójában gyógyszer.

Örömmel említi, hogy két hónapja Szentkirályszabadján minden vasárnap, a mise után egy maréknyi csapattal - köztük általános iskolásokkal - együtt citerázik. Több hangszerét náluk hagyta, hogy gyakorolhassanak hétközben. Azt reméli, hogy idővel hasonló zenekarrá állhatnak össze, mint a kitűnő csajági citeraegyüttes. Bízik abban is, hogy még sok évig teheti, amit a legjobban szeret: a magyar népi hangszerek csodálatos világának bemutatását és átélheti sokakkal az együtténeklés örömét.