Mese a hímzés születéséről

– Szervusz, Bőr. Te is tekercsben vagy?

– Igen, én is, de nem szeretek így lenni – válaszolta.

– Gyere velem, én is azért indultam vándorútra, mert összecsavarva rosszul érzem magam.

– Jó, veled tartok. De hová megyünk és mit keresünk?

– Menjünk, hátha valamilyen kényelmes megoldás az utunkba akad ebben a szorult helyzetben.

Így már ketten haladnak tovább. Ahogy mendegélnek, találkoznak az összetekert Szőttessel.

– Látom, Szőttes, te is tekercsben vagy. Jól érzed így magad? – kérdezte a Bőr.

– Nem, de várom a Tűt, mert találkoztam vele és felajánlotta, hogy szól a Cérnának és a Gazdasszonynak is, ők majd szép terítőt és függönyt varrnak belőlem, így szépítem majd a lakásukat.

– De jó neked, Szőttes, már nem kell sokáig összecsavarva lenned – irigykedett a Vászon.

– Csatlakozzatok hozzám, bizonyára a Gazdasszonyom kitalál számotokra is valamilyen hasznos elfoglaltságot, és nem kell tovább összegöngyölődve lennetek.

A kedves marasztalásnak engedve már hárman várták, hogy a Tű és a Cérna előkerüljön. Amikor megérkeztek, velük jött a Gazdasszony is.

– Hát ti kik vagytok és mit akartok itt?

– Én vagyok a Vászon, társam pedig a Bőr. Így, feltekerve nagyon rosszul érezzük magunkat. Kérlek, találj ki számunkra valamilyen másik formát – kérlelték az asszonyt –, hátha abban az alakban jobban érezzük magunkat.

A Gazdasszony elgondolkodott, majd így szólt. – Te Vászon! Mit szólnál hozzá, ha belőled szoknyát és pruszlikot készítenék? Talán a gazduram nadrágjának is jó lennél. Te, Bőr, belőled táskát, tarisznyát, övet és pénztárcát készíthetek.

A Vászonnak és a Bőrnek nagyon tetszett a javaslat, ezért rögtön beleegyeztek. A gazdasszony gyorsan kiszabta a megtervezett dolgokat és serényen nekiállt összeállítani a kiszabott kelméket és a Bőrből megtervezett többi holmit. A Tű táncolt, ugrált oda-vissza az anyagban, maga után húzva a cérnát, fonalat, majd cikcakkban táncolt az anyagokon, szebbnél szebb ugrásokat végzett. A Vászon, a Szőttes és a Bőr összetekert göngyölegéből szemet gyönyörködtető ruhadarabok, terítők és táskák, bugyrok készültek. Az illesztéseknél a Gazdasszony varázslatos gyorsasággal varráshímzést készített.

Ahogy varrt, a falu apraja-nagyja a csodájára járt az elkészített dolgoknak. Hamarosan hírét vitték az országban mindenfelé a hímzés szépségének. Meghallotta ezt a királyné, akit ekkor Mária Teréziának hívtak. Megnézte a Gazdasszony által készített hímzést, s úgy megtetszett neki, hogy azonnal elrendelte az országában, hogy a lányok az iskolai keretek között kézimunkaórákon tanulják meg a népi hímezés fortélyát. Gazdasszonyunk ötleteket, javaslatokat adott arra, hogy a tekercsekből hogyan varrják a lányok kelengyéjét.

– Álljatok meg! – kiabált, a Bőr, a Vászon és a Szőttes. – Mi az, hogy kelengye? Amíg nem tudjuk, bizony nem engedjük, hogy bármit is készítsetek belőlünk.

- Jaj, ti oktondiak – mondta a Gazdasszony, majd folytatta: – A kelengye a hozomány egyik fajtája. Elsősorban vászonneműből áll, ruhák, párnák, takarók, lepedők, kendők, abroszok, törölközők és ruhaneműt tartalmaz, melyeket ládákban tartanak. A kelengye megalapozza a fiatal pár háztartását, általában a menyasszony hozza magával.

– Ha elégedettek vagytok a válaszommal, akkor folytathatjuk a szépséges hímzéseket, készíthetünk kelengyéket!

Amikor már sokan tudtak szép motívumokkal hímezni, nem kellett többet a Vászonnak, Szőttesnek, Bőrnek összegömbölyödve heverni.

Versengtek a lányos házak, melyik kelengye szebb és díszesebb a másiknál. Sőt, egyes családok dicsekedve mutogatták a falu népének lányuk hozományát. Hímeztek párnát, lepedőt, dunnahuzatot, sőt, még a törülközők is díszítést kaptak. Hímzések kerültek az ingek, blúzok nyakára, kézelőire, összezáruló részeire, a vállakra vagy az ingujj külső vonalára, a szoknyák, kötények, bő gatyák alsó szélére, valamint a ráncolt részek rögzítésére.

A sok-sok lány és asszony versengett, ki tud szebb mintát hímezni, válogatták a motívumokhoz a különböző színű cérnákat. Szájról-kézről adták egy-egy földrajzi táj mintáit, megbeszélték, és csak azokat a mintákat, fonalakat használták, amelyekben megállapodtak.

Így születtek meg a matyó, kalocsai, beregi, hódmezővásárhelyi, buzsáki, höveji, komádi, kunsági, hortobágyi, sióagárdi, kalotaszegi, drávaszögi, palóc, rábaközi, sárközi, széki, Tisza-vidéki, torockói, turai hímzések.

A Vászon, a Szőttes és a Bőr nem bánta meg, hogy útnak indult, és bizakodva tekintenek jövőjük felé. Kedvelik, hogy a belőlük készült holmik szemet gyönyörködtetők az embereknek, hangulatot biztosítanak az alváshoz, evéshez, iváshoz, kiránduláshoz.

Bíznak abban, hogy ügyes kezű asszonyok munkái hírét viszik tájegységük szépségének és hagyományának.