Megyei népművészek a milánói világkiállításon - Az olasz férfiak is fogékonyak voltak a kézműves technikákra

Gáspár Marianna népi bőrműves és Szukits Éva szalmafonó, a népművészeti egyesület tagjai Veszprém megyét képviselték az expón. A hazai keramikusok, fafaragók, bőrösök, hímzők kéthetes turnusban váltották egymást, a magyar pavilonban és előtte kiállítást szerveztek zsűrizett tárgyaikból, bemutatókat tartottak. Délelőtt tíz órától este hét óráig mesterségük szépségeit ismertették a látogatóknak, magyaroknak éppen úgy, mint franciáknak, németeknek, hollandoknak, a távolabbról érkezetteknek. Az olasz férfiak nagyon fogékonyak a kézműves technikákra; a hímzések, a bőrök varrása és a szalmafonás egyaránt érdekelte őket, állították.

Az ösküi Gáspár Marianna gyógypedagógus és szakoktató a pétfürdői Kolping iskolában, a népi bőrműves mesterséget évekkel ezelőtt sajátította el. Természetes, nemes bőrrel dolgozik, a marha-, kecske-, juhbőrnek is más a stílusa, másként lehet összeállítani a különböző munkákat. Övtáskákat, tolltartókat, pénztárcákat, pásztorzacskókat, kesztyűket állított ki az expón, a napi bemutatókon öveket, hátizsákot készített, népi bőrműves technikával, népi motívumokkal. A kézi varrás felkeltette a látogatók figyelmét, ők maguk is szívesen kipróbálták azt. Nehéz volna megmondani, mennyi idő alatt készül el egy-egy tárgy, egy szironyozott öv két nap alatt.

Szukits Éva a veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola könyvtárosa, a szalmafonás hobbi számára. A mesterség alapjait tizennyolc éve tanulta egy alföldi szalmafonótól. Csuhéval, gyékénnyel többen foglalkoznak, mint a szalmával, a népművészeten belül kevesebb a szalmafonó. Többféle szalmával dolgozik – bánkúti búza, alakor, tritikálé, durum, kopasz búza. A szalmafonó vázákat, kopogtatókat, adventi koszorúkat, faliképeket, magyar címert állított ki (erre nagyon kellett vigyázni, hogy össze ne törjön), a bemutatókon csengőket, aratócsigákat, kis virágokat, angyalkákat, karácsonyfadíszeket készített. Áztatott szalmával dolgozott, a látogatók el sem tudták képzelni, mi lehet az, a szalmát rizs szárának gondolták. A veszprémi szalmafonó mindenkinek örömmel megmutatta, hogyan készülnek a különböző darabok; az érdeklődők végignézték mozdulatait, azt, ahogyan egymásba dugja a vékonyabb és vastagabb szálakat.

Az egyik alkalommal játszóházat szerveztek, de más alkalmakkor is csábították a gyerekeket, felnőtteket. A magyar pavilon előtt mindig hosszú sor kígyózott és hogy ne váljon unalmassá a látogatók számára a várakozás, hívogatták a fiatalokat, akik kezdetben alig akartak jönni, később azonban nem lehetett onnan elmozdítani őket. Bemutattuk kézműves hagyományainkat, népművészetünket, a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesületet, Veszprém megyét képviseltük. Jó volt magyarnak lenni, állították mindketten. Szinte ki sem fogynak az élményekből. Mesélik, milyen sok emberrel találkoztak, ismerkedtek össze, milyen tapasztalatokat gyűjtöttek a világkiállításon. Bár Milánóra csak egy fél nap jutott, hiszen naponta reggeltől estig bemutatókat tartottak a pavilonban, jól érezték magukat. Örültek, hogy jelentkeztek a felhívásra és eljutottak a kiállításra.