Laza

2010.06.18. 19:03

Ő a megoldás. Vagy mégsem

Bár Sandra Bullock az Oscar-díja előtti napon jó pár Arany Málnát bezsebelt az All about Steve (nálunk igencsak bé- nán és fantáziátlanul: Ő a megoldás) című filmjéért, én az előzetes alapján nagyon vártam a mozit.

Kiss Nikolett

Igaz, a fő indokom kicsit fura lehet, ugyanis Sandra vagány piros csizmája miatt gondoltam, hogy ezt a filmet látnom kell. Jó, jó, tudom: ez azért nem az a baromira odavágós érv.

No de mindegy is, az ember a saját mániájára nem nagyon tud ésszerű magyarázatot adni, nekem jó pár éve - ha csak képletesen is, de - az életemet mentette meg egy pár piros csizma. De akkor, hogy a néhány hete dvd-n is megjelent filmre is rátérjek: Mary Horowitz (Sandra Bullock) idegesítően bájos rejtvénykészítő a helyi napilapnál. Szülei vakrandit szerveznek neki a sármos operatőrrel (ki más, mint Bradley Cooper?), akit meglát, úgy a klasszikus szerelem első látásra módon.

Mármint, első látásra Marynek, Steve-nek azonban nem igazán jön be a szeleburdi, piros csizmás különc. Próbál tőle minél gyorsabban megszabadulni, ám ez nem megy könnyen, Mary ugyanis kábé az életét tette fel arra, hogy Steve-et megszerezze. Követi égen-földön, tűzön-vízen (pontosabban hurrikánon és bányaszerencsétlenségen keresztül), de csak nem akarja észrevenni, hogy Steve gyakorlatilag menekül előle.

Nem baj, mert kis különcünk mindeközben legalább barátokra lel, akik nem kevésbé egyediek, mint ő. (Az én személyes kedvencem a fizikus-tanoncból lett almaszobrász fiúcska.) Szóval, Mary szó szerint beesik egy forgatásra, ahol aztán sok minden történik vele... a film végét persze nem árulom el.

Nem állítom, hogy életem legszórakoztatóbb, legviccesebb, legegyedibb moziját jelentette az All about Steve, amit azonnal beteszek az örök klasszikusok közé, de ezen mostani viharos esték egyikén bőven lehet rá szánni két órát valami finom rozéval, pizzával és egyáltalán nem utolsósorban a megfelelő társasággal.

Mert Sandra Bullock azért nagyon cuki volt most is, Bradley Cooper (nekem csak Buksi) mint mindig, most is szexi és oltári jóképű (ezt persze nem hirdettem fennhangon), és hát a piros csizma... na, az továbbra is nagyon vagány egy darab...

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!