Laza

2012.11.12. 11:38

Sterbinszky lett az év lemezlovasa

November 24-én este, egy nagyszabású ünnepség keretében hirdették ki a D.J. Szövetség néven is ismert Magyar Lemezlovas Egyesület díjazottjait. Az év lemezlovasának a közönség szavazatai alapján Sterbinszky-t választották.

Gyuricza Ferenc


Az öt éves múlttal bíró rendezvénybe idén társrendezőként egy szeszipari vállalat is belépett, így a díjak átadása a Ballantine's Music Awards égisze alatt történt. Nyertest több kategóriában is hirdettek, a közönség és a producerek véleménye egyaránt mérvadó volt, de a szövetség több, mint ezer tagja is szavazhatott.

Az év felfedezettje kategóriában Julia Carpenter győzött, akit az első körben a szakma által kapott jelölések után a közönség is őt találta a legjobbnak. Az év producere mezőnyben a Lauer & Canard páros diadalmaskodott meggyőző fölénnyel, több éves alkotómunkájuk, számos remix és saját dal eredménye lett az idei, jól megérdemelt díjuk, melyet a páros jelenlévő tagja, Canard vett át.

A D.J. Szövetség életműdíját ebben az évben Csiszár Jenő kapta, azzal az indoklással, hogy a mindig a saját útját járó, kiváló zenei ízlésű televíziós és rádiós személyiség észrevétlenül formálta, szélesítette százezrek zenei ízlésvilágát az elmúlt 30 évben. A díjat átadó Jeszenszky Zsolt elnök szerint bár a korábbi elismertek is maximálisan megérdemelték az életmű-díjat, ilyen jó helyre talán még sosem kerül az.

Csiszár Jenő egyéniségével, jó értelemben vett kívülállóságával, a középszerűségnek hadat üzenve tudta mindig felhívni a nagyvilág aktuális, korszerű zenéire mindazok figyelmét, akik erre fogékonyak voltak, és fogékonyak ma is. Az év lemezlovasa közönségdíjat a több mint 20 éve aktív, mindig megújulni képes, kitűnő szakmai felkészültségű Sterbinszky kapta. A szakmai szavazáson pedig a háromszoros győztes Bárány Attilát először megelőzve Andro lett a nyertes. 



 További zenei hírekért klikk ide!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!