Lóerő

2013.07.18. 22:00

A repülés különleges élménye

Varga Miklós tíz éve élvezi a repülés örömeit. Sárkányrepüléssel kezdte, két éve találkozott egy kabrio kis helikopterrel, úgynevezett gyro-val, amibe rögtön beleszeretett.

Tisler Anna

Azonnal jelentkezett egy tanfolyamra, hogy megszerezze erre a géptípusra is a vezetői engedélyt. Ellentétben a sárkánnyal, ez a gép nem érzékeny a szélre, könnyedén szeli a levegőt akár 60 kilométeres szélviharban is, teljesen biztonságosan.

Nagy álma vált valóra, amikor megvette első saját forgószárnyas gépét. Azóta szinte nem telik el nap, hogy ne szállna fel ezzel, vagy a sárkányrepülőjével.

Ha az időjárási körülmények miatt nem lehet felszállni ő akkor is ott van a hangárban, hiszen mindig van mit tenni a gépek körül. - Az első felszállás, amikor egyedül voltam, örökké emlékezetes marad számomra, az a pilóta legszebb élménye - mondta Varga Miklós.

- Ekkor elsősorban még nem az örömöt, a szabadságot éreztem ott fent, hanem meg akartam oldani a feladatot leküzdve a félelmet. Innentől már nem szabad tévedni, mindent egyedül kell megoldani. Igaz, az oktató akkor enged fel egyedül, amikor már megbizonyosodott arról, hogy minden feladatot biztonságosan végre tudunk hajtani. Az öröm és az eufória a második felszállás után jön.

 

 



Varga Miklós immár tíz éve repül,. élvezi a magasságot (Fotó: Tisler Anna)

 

Miklós a géppel 300 méter magasságban repül. Akkor még lehet látni a tájat, élvezni a szépségét, és a magasság is már biztonságos.

- Ősszel és télen miután a fákról lehullott a lomb, lehet látni a vadakat. Csodálatos látvány amint vonul át alattunk egy szarvascsorda vagy éppen futnak a vaddisznók.

Miklós azt is elmondta, hogy a statisztikák alapján a felszállások és a baleseteket arányát tekintve a repülés az egyik legbiztonságosabb közlekedési forma. A pilótának minden felszállás előtt kötelező átvizsgálni az egész gépet, ha a legkisebb probléma gyanúja is felmerül, nem szállhat fel, és nincs az az ember, aki szándékosan életveszélybe sodorná önmagát és az utasát.

Miklós gépei éjszakai repülésre nem alkalmasak, napkeltétől napnyugtáig élvezheti a pilóta a repülés örömeit megosztva ezt utasaival.

- Az utasok csodálkoznak, hogy fentről mennyivel más minden. Van, aki sokadszorra száll fel velem, mások először repülnek, találkoztam már olyannal is, aki felszállás előtt izgult, de olyannal még nem, akinek csalódást okozott volna a repülés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!