Bene Ferenc jobbkeze mindenben segít a vezetőnek

- Milyen szerep jut a pályaedzőnek egy labdarúgócsapatnál?
 
- Egy normális, ideális munkakapcsolatban, mint amilyenben mi is dolgozunk Bene Ferenccel, a pályaedző munkája nem merül ki pusztán a bójahordozgatásban - fogalmazott Herédi Attila. - A vezetőedző mondja ki a végső szót, ő szabja meg a munka irányát, a pályaedző pedig mindenben segíti, például felügyeli az edzésmunkát. Ferikével régóta ismerjük egymást, egyformán gondolkodunk a labdarúgásról. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenben egyet kell értenünk, de szakmailag hasonló elképzeléseink vannak a fociról. Minden nyitott kérdést megvitatunk, viszont miután a vezetőedző kimondta a végső szót, maximálisan támogatom őt az elképzelés megvalósításában.

- Törvényszerű, hogy egy elismert, válogatott labdarúgó a pályafutása vége után nem tud elszakadni a futballtól, és edzőként dolgozik tovább?
 
- Az én esetemben ez nem volt törvényszerű, a labdarúgó-karrierem befejezése után átéltem egy-két hullámvölgyet. Finnországban szakadt félbe a profi pályafutásom egy súlyos sérülés miatt. Ezt követően néhány évig még játszottam osztrák alacsonyabb osztályokban a munka mellett. Majd miután végleg szögre akasztottam a csukát, rögtön adódott számomra egy remek lehetőség: Várhidi Péter lett az Újpest vezetőedzője és maga mellé vett segítőnek, így tagja lettem az 1998-as bajnokcsapat edzői stábjának.

- Hogyan került kapcsolatba Bene Ferenccel?
 
- Hála istennek megadatott nekem, hogy játékostársa lehettem Bene Ferenc édesapjának. Akkoriban pedig Ferike szedte nekem a labdát. Munkakapcsolatunk Szentes Lázár újpesti edzősködésével kezdődött, ahol mindketten pályaedzők voltunk. Az elejétől fogva fogva remek kapcsolatot ápolunk mind szakmailag, mind emberileg.

- Kicsit kanyarodjunk vissza a labdarúgó-pályafutásához. Habár védőként lett ismert, sőt elismert játékos, ha jól tudom, támadóként kezdte a karrierjét.

- A mai világban talán már elképzelhetetlen, hogy egy támadóból végül védőjátékos legyen. Én eredetileg jobb szélsőt játszottam, vagy pedig a kétékes rendszerben az egyik befejező támadót. Még a pályafutásom elején jártam, amikor Szusza Feri bácsi, az Újpest akkori mestere megkérdezte egy edzésen, hogy ki tud bal lábbal beadni. Számomra a jobbal és a ballal történő beadás sem okozott gondot. A következő meccsen balhátvédet játszottam, és olyan jól megoldottam a feladatomat, hogy ezen a poszton ragadtam. Egy ilyen sikeres váltáshoz megfelelő belső indíttatás és alázat kellett - ezek a tulajdonságok pedig végigkísérték az egész pályafutásomat.

- Labdarúgóként melyik volt a legemlékezetesebb időszak az ön számára?
 
- Egyértelműen az, amikor megválasztottak az év játékosának 1987-ben. Úgy gondolom, ez egy olyan elismerés, amire igazán büszke lehetek. Hiszen, ha valaki a saját szakmájában első tud lenni, az bármilyen körülmények között megsüvegelendő.

- Ne vegye piszkálódásnak a kérdést, de minek köszönhető, hogy az elismerések ellenére  "csak"  ötször szerepelhetett a válogatottban?
 
- Amikor én kiérdemeltem a válogatottságot, akkor egy évig kellett átlagon felül teljesítenem, nem volt elég csupán egy-két jó meccs. A Mezey György-féle társulatba kerültem be, amely akkor már kivívta a mexikói világbajnokságon való részvételt. Akkoriban első helyen állt Európában a magyar válogatott, akárkinek nem adták oda a címeres mezt. Sajnos elkezdődött számomra egy olyan kálvária, aminek köszönhetően a '86-os világbajnokságot ki kellett hagynom a gerincműtétem miatt. Ezt követően már gyakrabban váltogatták egymást a szövetségi kapitányok, és mindenkinek szíve joga megválasztani a játékosait. Mindenesetre úgy vélem, nincs okom szégyenkezni.

- Ez egyértelmű. De milyen tervei, elképzelései vannak edzőként? Hogyan érzi magát Pápán?
 
- Remekül  érzem  magam a Lombardnál, a munkamorál kiváló, igyekszünk a jelenlegi játékosállományból kihozni a maximumot, és majd meglátjuk, mindez mire lesz elegendő a bajnokságban. Edzői végzettségem van, és bevallom, egy normális vezetőedzői állás felajánlása esetén elgondolkodnék a váltáson, de jelenleg nagyon jól érzem magam a bőrömben.
 


Kétszázhuszonegy meccs az Újpestnél
 
Herédi Attila 1959. január másodikán született Jánoshalmán. 1972-ben az Újpesti Dózsa csapatában kezdett el focizni. Az élvonalban 1979-ben mutatkozott be,
majd egy évig az újpestiek fiókcsapatában, a Ganz-Mávagban szerepelt kölcsönben. 1979 és 1990 között 221 bajnoki mérkőzésen szerepelt, illetve 20 gólt szerzett az Újpest színeiben. A fővárosi lila-fehérekkel egyszeres magyar bajnok és háromszoros Magyar Kupa-győztes volt. 1985-88 között öt alkalommal szerepelt a válogatottban. 1990-ben a  finn Valkeakosken Haka csapatába igazolt, és pályafutását is itt fejezte be.