40 év után

2021.05.09. 05:55

Szenzáció! Újra összeáll a legendás ABBA együttes

Visszatér a svéd eurodiszkó-együttes, ráadásul új dalaikat már idén meghallgathatjuk, két új szerzeményt már fel is vettek.

Björn Ulvaeus elárulta, hogy az ikonikus svéd pop csapat, az ABBA idén határozottan új zenével tér vissza a piacra.

A 76 éves énekes-dalszerző a The Herald Sun-nak elmondta, hogy az együttes korábbi tagjai összeültek Stockholmban, hogy megvitassák a visszatérés részleteit – idézi a tenyek.hu.

„Határozottan kiadunk egy új dalt idén, már nem feltételes módban beszélünk, hanem tényleg megtörténik” – árulta el Björn szombaton.

Az énekes kezdeményezéséhez csatlakozott Benny Andersson, Agnetha Faltskog és Frida Lyndstad, a legendás négyes pedig már vissza is tért a stúdióba, hogy új anyagokat rögzítsen.

„Nagyon, de nagyon jó barátok vagyunk. Annyi mindenen mentünk keresztül, 40 év után először mégis itt állunk a stúdióban mind a négyen. Nehéz leírni, de nagyon erős a kötelék közöttünk” – folytatta az énekes.

Ráadásul nem csupán egy, hanem öt új dallal is készülnek, amelyről még tavaly adott tájékoztatást az együttes egyik tagja. Legutolsó albumuk a nagysikerű The Visitors volt 1981-ben.

Két műnek már tudjuk is a címét, ugyanis nagyon közel álltak hozzá, hogy megjelenjenek, de a koronavírus-járvány átírta a terveiket.

Az egyik dal az „I Still Have Faith In You”, a másik pedig a „Don't Shut Me Down” címet viseli.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!