Lulu fest és rajzol

Ők repesve várták már, hogy a kisunoka hosszabb időn keresztül bearanyozza az életüket. A gyermek töretlen fejlődéséről folyamatosan értesültek, a testi-lelki cseperedésről a nagy távolság miatt eddig még nem győződhettek meg.

Megérkezésüket követően a fiatalok lukulluszi vendéglátásban részesültek, de a kislány alig evett valamit. Kis idő után belopódzott a szobába, ahonnan csak akkor jött elő, amikor egy lapot ragasztott az ajtóra, amelyen ez a felirat állt: VONALAK. Majd szüleit és nagyszüleit saját "műveinek" megtekintésére a tágas helyiségbe invitálta.

Mindnyájuknak elállt szeme-szája. Nagymamáék tudtak unokájuk különleges foglalatosságairól, de Lulu a szülei előtt is titkolta, mire készül. A fotelokban, szekrényeken, pamlagon, sőt, a szőnyegen valamilyen logikai elv szerint mintegy 30 rajz, festmény vagy ragasztott elemekkel töltött lap helyezkedett el. Itt zöldségfélék, ott edények, emberek. Majd szabad formák, geometriai ábrák, fák, virágok, szimbólumok. Madarak rajza, alattuk szöveg, aztán "Az én ábécés könyvem" lapjai, és így tovább...

Az alkalmi tárlatlátogatók szívből gratuláltak a kicsi "művésznek" a produkciójáért.
Milyenek voltak ezek a képek? Magabiztos vonalvezetésről, s főleg készítőjüknek a kiválasztott tárgy iránt érzett szeretetéről árulkodtak. De nem ez a lényeg! Fontosabb az, hogy egy alig hét esztendős gyermek ösztönzést érez arra, hogy rajzoljon. Szabad idejének jelentős részét ezzel tölti, s örül, ha munkáit másnak megmutathatja. S honnan ez a hajlandóság? Nyilván születettség, képzés és gyakorlás dolga.

Szinte minden iskolai osztályban akad ilyen tanuló. Felnövekedvén Lulu képzőművész lesz? Ez nem biztos. És nem baj, ha nem válik azzá. Ha azonban a hosszú úton mindvégig örömet szerez neki a rajzolás, festés (vagy éppen más), akkor ezt a családnak, az iskolának és mindenkinek, aki közel kerül a gyermekhez, amint lehet, és amint tudja, segíteni kell.