Olvasó

2012.09.07. 03:11

Erre nincs mentség

Néhány napra sikerült magyar címlapsztorit szolgáltatnunk a világ médiumainak az itthon életfogytiglanra ítélt, azeri baltás gyilkosként elhíresült katona kiadatásának, majd otthon azonnali felmentésének és szabadlábra helyezésének körülményeivel.

Barták Péter

Bárhonnan nézzük is ezt a történetet, minimum diplomáciai baklövés. Ám nem az ellenzék értelmezése és azonnali reakciója miatt, hanem mert ilyen ügyetlenül nem szabad kezelni egy köztudottan kényes, bátran mondhatni: veszélyes ügyet. Most ne menjünk bele abba, hogy legalább a történelmi hátteret, a közelmúlt háborúját és a jelenlegi feszültségeket illene ismerniük a kormánypárti politikusainknak (vagy legalább tanácsadóiknak) az azeri-örmény konfliktushalmazból. De bizonyára rendelkezésükre állt az egykori bírósági ítélet és annak indoklása is, mielőtt tárgyaltak a kiadatás előkészítéséről. Az ugyanis világosan fogalmaz: az azeri tiszt nemzeti hovatartozása miatt ölt meg egy embert, és súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy az örmény-azeri háború folytatásaként, katonai minőségében tette. Ha másból nem, legalább ebből lehetett volna következtetni arra, hogy otthon nemzeti hőst faragnak belőle. Meg abból, hogy Azerbajdzsán az első pillanattól kezdve, éveken keresztül állhatatosan kérte a kiadatását, de ez idáig ezt nem sikerült elérnie. Pedig a nemzetközi jogszabályok sem változtak, amelyekre a kormány képviselői minduntalan hivatkoznak, miszerint nem tehettek mást.

Nincs jó válasz a miértekre: ha tudtak a várható következményekről és mégis meglépték, az a baj, ha nem számoltak vele, akkor meg az a baj. Jó lenne hamar elfelejteni ezt a baklövést, de félek tőle, nem egykönnyen fog menni. Átpolitizált világunkban ezt sokszor fogjuk még hallani, ahogyan felemlegetik határainkon innen és túl.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!