Messzi északon lakik, és igazi!

Jól emlékszem, mellette találtunk narancsot is, amit testvériesen elosztottunk egymás között. Egy darabig hittünk a csodában, elfogadtuk, hogy a bezárt ajtók mögé is behatol a nagyszakállú, mert a szüleim mindig kitaláltak egy hihető történetet az eseményről.

Jó érzés volt addig, amíg igaznak hittem. Ma már én mesélek az unokáimnak. A nagyobbiknak legutóbb már mondhattam, csak mosolygott rajta, de a kisebbiken is észrevettem a kételkedést. Aztán következtek a beszámolók. Az oviban lehet, a dadus öltözött be Mikulásnak, a suliban pedig egyik gyereknek az apja. Meglesték, bement a tanáriba, és látták, hogy csak az ünnepély után jött ki. És szórakoztattak engem, hogyan s mit higgyek el.

- Na várjatok csak! - szóltam hozzájuk. - Nyáron kimegyek a révfülöpi csoporttal Finnországba, Rovaniemibe, és Mikulásfalván, a Santa Parkban találkozni fogok vele!

A révfülöpi csoport Rovaniemiben, Mikulásfalván, a Santa Parkban Joulupukki társaságában
Fotó: Riikka Maijanen

Joulupukki - a finnek így nevezik - egész évben dolgozik az északi sarkkörön elhelyezkedő Mikulásfalván. Birodalmába, a dolgozószobájába egy hosszú, zegzugos labirintus vezetett. Piros sapkás manólány kísért bennünket. Megjegyezte, hogy tilos fényképezni az út során.

Udvari fényképésze viszont készített közös fotókat, amelyeket azonnal meg lehetett vásárolni.

Joulupukki megtudta, hogy Veszprém megyéből, Badacsony környékéről jöttünk, ezért velünk több időt töltött el. Magyarul is szólt hozzánk, említette, ha teheti, idén megint ellátogat Veszprémbe, addig is üdvözletét küldi. Közülünk valaki meghívta pinceszerre Káptalantótiba, aminek nagyon örült.

Itthonra hazaérve, a találkozást elmesélve, az unokáim hallgatták a valóságot, a színtiszta igazságot. Addig jó, amíg az ember a valóságnak tűnő mesékben hisz.