Elgondolkodtató varjak a vetésben

Bőségesen lakmározhattak ezek a fekete madarak. Alig hullott hó, így kaparni se kellett, hogy a táplálékhoz hozzájussanak. A varjak sokan vannak. A búzaföld harmadát beterítik. Alig kárognak, bizonyára éhesek. Időnként egy messze röppen a csapattól. Már jóllakott? Vagy épp ellenkezőleg: ott remél eldorádót. Az is lehet azonban, hogy nem szereti a közösséget. Vagy egyszerűen a birtoklási ösztön űzi. Madarak között is lehetnek hozzánk hasonlók. Egy másik varjú fél szárnnyal odasújt a fajtársának. Mi az, talán aranyra lelt az egyik, és irigyli a másik? De hisz ez nem az a madár, amelyet rabul ejt a fényes tárgy! Varjaknál is gyakorlat az elkommunizálás? Odébb kettő szinte egymásba ér. Talán még gilisztával is megajándékozzák egymást. Táperőtől duzzadó levelet kínálnak föl. Az időjárás rezdüléseire fogékony jószágok szerint közeleg a tavasz...

Balaton felől özönlő vadludak, nagy ritkán kódorgó darucsapat ejtőzik az embertől, gépzajtól távoli zavartalanságba. Egyes értesülések szerint a madarak nem csökkentik a várható terméseredményt. Eszerint egy tsz-vezető feleslegesen bízta meg K.-t a „kártevők” elriogatásával. Ki még kutyát is idomított a nagyobb siker meg a kényelem érdekében. Más álláspont szerint az alig sarjadt búzalevelek csipegetése növeli a védekező mechanizmust, és nagyobb lesz a termés. Akárhogy van, mezei séta közben a válasz nem mérvadó. Engem gyönyörködtettek és elgondolkodtattak a vetési varjak, végül azonban örültem, hogy a vetés harmadik, egyben utolsó szakaszára, más szóval az én látószögem és érdeklődésem szempontjából már messze szálltak. 

Márkus Zoltán,
Csajág