Instabil szerkezet

2018.07.18. 08:30

Összeomlott két épület Újdelhi közelében

A szomszédos házra dőlt egy épülő ötszintes ház az indiai főváros környékén kedd este, legkevesebb három ember meghalt, sokan a romok alatt rekedtek.

Greater Noida, 2018. július 18. Az indiai katasztrófa-elhárítási erõk tagjai dolgoznak a romok között az Újdelhi közelében fekvõ Greater Noidában, miután összedõlt egy lakóépület 2018. július 18-án. A balesetben legkevesebb két ember életét vesztette, sokan a romok aladt rekedtek. (MTI/AP/Altaf Kadri)

A baleset a fővárostól 40 kilométerre keletre, Sarma településen történt.

Kumár Szingh, a fővárosi tűzoltóság főparancsnoka azt mondta, hogy legalább 12 munkás tartózkodott az épülő házban. A mentők eddig három holttestet találtak. Az első épület leomlása miatt ledőlt a mellette álló négyszintes ház is. Ez utóbbit két éve adták át és csak egy család lakta. Egy biztonsági őr és néhány ember tartózkodott benne a baleset idején.

Több mint száz kutató-mentő érkezett a helyszínre darukkal, kőtörő kalapácsokkal és láncfűrészekkel – mondta a helyi katasztrófavédelem tisztviselője. Egyes helyeken betonvasvágóval metszik el a fémrudakat, hogy eljussanak a romok alá szorult emberekhez. A műveletben mentőkutyákat is bevetnek – tette hozzá.

Az épülő ház tulajdonosát és két munkatársát őrizetbe vették, hogy kihallgassák őket. Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet.

Fotó: MTI/AP/Altaf Kadri

A házomlások India-szerte egyre gyakoribbak, miután a gyorsan növekvő városokban rohamosan emelkedik a lakások iránti kereslet, ami a korrupcióval párosulva gyakran vezet súlyos tervezési és kivitelezési hibákhoz.

Borítókép: Az indiai katasztrófa-elhárítási erők tagjai dolgoznak a romok között az Újdelhi közelében fekvő Greater Noidában.

Forrás: MTI/AP/Altaf Kadri

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában