drákói ítélet, egységes tiltakozás

2018.07.05. 15:33

Öt évre ítélték a terrorizmussal vádolt székelyföldi aktivistákat

Az erdélyi magyar pártok erősen bírálják a román legfelsőbb bíróság ítéletét.

Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi elnökét és Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi szervezetének vezetőjét azzal gyanúsították, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a román nemzeti ünnepre szervezett – december elsejei – katonai parádén.

Első fokon a bukaresti táblabíróság, a vádak egy része alól felmentve őket, csak a pirotechnikai eszközökkel elkövetett bűncselekményekért szabott ki rájuk annyi szabadságvesztést, amennyit előzetes letartóztatásban töltöttek. Így, ha az elsőfokú ítélet emelkedett volna jogerőre, a vádlottaknak nem is kellett volna további börtönbüntetést letölteniük, de a vádlottak felmentésért, az őket bíróság elé állító szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) súlyosbításért fellebbezett.

A bíróság jogerős ítélete a büntetőjogi besorolást Beke István esetében a közösség elleni merényletkísérletről terrorista cselekményre változtatta, arra az előírásra hivatkozva, amely a vegyi fegyverek és mindennemű robbanóanyagok birtoklását, előállítását, beszerzését, szállítását, átadását és kifejlesztését is terrorista cselekménynek minősíti.

Szőcs Zoltánt felbujtóként marasztalták el a – terrorizmusra változtatott – első vádpont alapján, és szintén felmentették a második vádpont alól.

Az ügyészség szerint gyilkoló erejű bombát lehetett volna gyártani azokból a petárdákból, amelyeket a házkutatáson az egyik vádlottnál találtak a nyomozók.

Szőcs és Beke is ártatlannak mondta magát, képtelenségnek nevezve a feltételezést, hogy saját közösségükben, egy magyar többségű kisvárosban akartak volna a románság ellen irányuló merényletet elkövetni robbantásra alkalmatlan petárdákkal.

Beke István szerda délután a Facebook-oldalán közölte: már megjelentek nála a rendőrök, hogy börtönbe vigyék.

Az erdélyi magyar pártok tiltakoznak az ítélet ellen

Kelemen Hunor, az Romániai Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke pár soros Facebook-bejegyzésében kifejtette, hogy Beke István és Szőcs Zoltán ügyének büntetőjogi besorolását úgy változtatta meg a bíróság, hogy nem rendelkezett új bizonyítékokkal. Az RMDSZ elnöke szerint felháborító, hogy az ügyészség ismét egy egész közösség megbélyegzésére használja az igazságszolgáltatást.

Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke is kifejtette álláspontját egy közösségi oldalon tett bejegyzésben. Mint írta, a büntetőjogi besorolást úgy változtatta meg a bíróság terrorista cselekedetekké, hogy a vádlottak valamennyi bizonyítékokra vonatkozó kérelmét elutasította. Hozzátette: az ügyészség viszont egyetlen új bizonyítékkal sem támasztotta alá vádját, amely alól első fokon őket felmentették. Az ügyvezető alelnök szerint méltánytalan és igazságtalan, hogy a törvények rosszhiszemű értelmezésével, a védekezéshez való jog brutális megcsonkításával, az igazságszolgáltatást felhasználva ma is megbélyegezhetnek egy egész közösséget.

Az RMDSZ-el együttműködő MPP közleményben foglalt állást. A Biró Zsolt vezette párt szerint megengedhetetlen, hogy terrorizmus vádjával elítéljenek és bebörtönözzenek két magyar embert úgy, hogy a bíróság a vádlottak valamennyi bizonyítékokra vonatkozó kérelmét figyelmen kívül hagyva, az ügy besorolását terrorista cselekedetekké változtatta. Az MPP szerint

ez már nem csak egyének, hanem az egész romániai magyar nemzeti közösség ellen irányuló támadás, amit nem lehet tétlenül nézni.

Az MPP szerint minden eddiginél nagyobb szükség van az összefogásra és a közös fellépésre. Közölték: az MPP Kovászna megyei elnökének, Kulcsár Terza-József parlamenti képviselőnek a kezdeményezésére a politikai és civil szervezetek megállapodtak: folytatják a tárgyalásokat a közös cselekvési lehetőségekről – olvasható a közleményben.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is megdöbbenését és felháborodását fejezte ki az ítélet miatt. Az EMNP elnöksége közleményben fejtette ki, hogy hidegzuhanyként érte őket az ítélet. Szerintük

„ennek ürügyén a romániai magyar közösséget kívánják megfélemlíteni, szabadságharcát ellehetetleníteni”.

Bukarest „a régi sztálinista időket idéző koncepciós per ilyen otromba és felháborító lezárásával üzen a magyar közösségnek”: így jár, aki a századik születésnapjára készülő egységes és homogén román nemzetállam „szentsége” iránt tiszteletlenséget mutat, netán annak történelmi adósságait szóvá meri tenni – írták a közleményben.

Az EMNP azonnali egyeztetésre szólította az erdélyi magyar politikai szervezetek és a civil társadalom képviselőit, hogy tárgyaljanak a romániai magyarságot ért inzultus elleni hatékony fellépésről.

Bejelentették: az EMNP az Európai Szabad Szövetség (EFA) tagszervezeteihez fordul segítségért a jogtiprás európai integrációs intézmények elé tárása érdekében. Hasonló lépésre kérték a többi politikai és civil jogvédő szervezetet, használják ki külkapcsolataikat az ügy nemzetközi megismertetése érdekében.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöksége is felháborítónak tartja, hogy miután korábban gyakorlatilag felmentették a vádlottakat a koncepciózus vádak alól, most mégis öt évi börtönbüntetésre ítélték őket.

„Meggyőződésünk, hogy – különösen a román centenárium évében – a hatóságok mostani döntése nem más, mint nyers és brutális erődemonstráció, ami az erdélyi magyar közösség ellen irányul” - olvasható a közleményben.

Úgy vélik, hogy a román államhatalom sorozatos provokációi jól mutatják:

nem Beke és Szőcs azok, akik a békés román-magyar együttélést veszélyeztetik, hanem a román állam, amely száz év alatt sem volt képes felnőni az európai államok színvonalához, s nevetséges, koncepciózus eljárásokkal riogatja saját állampolgárait.

Közölték, más civil és politikai szervezetekkel együtt tüntetést kezdeményeznek Kézdivásárhelyen, és más típusú akciókat is tervbe vesznek, melyekkel fel akarják hívni a figyelmet a román állam újbóli megfélemlítési akcióira.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában