terror

2020.11.03. 14:34

Újabb négy embert vettek őrizetbe a nizzai merénylet ügyében

Újabb négy embert vettek őrizetbe a nizzai Notre-Dame-bazilikában előző héten végrehajtott, három emberéletet követelő iszlamista merénylettel kapcsolatban – közölték kedden rendőrségi források, amelyek azt is megerősítették, hogy az elkövetőt koronavírussal diagnosztizálták, emiatt napokkal elhalasztották a kihallgatását.

A négy gyanúsítottat kedd délelőtt a fővárosi agglomerációban, Val-d'Oise megyében állították elő.

Egyiküket, egy 29 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy kapcsolatban állt az elkövetővel, a 21 éves tunéziai Brahím Iszávival, míg a másik három, 23 és 45 év közötti ember az első lakhelyén tartózkodott az előállításkor, ezért őket is őrizetbe vették.

Korábban már hat embert előállítottak a támadással kapcsolatban, de hétfő este a támadón kívül már csak egy ember volt őrizetben: egy 29 éves tunéziai állampolgár, Ahmed B-A, akit a Nizzától negyven kilométerre található Grasse-ban szombaton vettek őrizetbe. Őt azzal gyanúsítják, hogy többször is találkozott a tunéziai elkövetővel a Tunéziából Olaszországon át Franciaországba tartó migrációs útvonalon. Mindkét emberről azt feltételezik, hogy nemrég érkeztek Franciaországba. Nyomozati források szerint feltételezhető, hogy együtt tették meg az utat.

Az elkövetőt válságos állapotban szállították kórházba, miután a tett helyszínén a rendőrség éles lövésekkel ártalmatlanította. Eddig nem tudták kihallgatni, de az állapota már javult, amikor a koronavírustesztje hétfőn pozitívnak bizonyult, ezért a kihallgatását egyelőre elhalasztották.

Brahím Iszávi – akinek a hazájában köztörvényes bűncselekmények miatt volt már dolga a rendőrséggel – szeptember közepén indult el Tunéziából, Olaszországon keresztül két nappal a támadás előtt érkezett Franciaországba, és illegálisan tartózkodott az Európai Unió területén.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában