hétköznapi rasszizmus

2021.04.25. 20:54

Egy ohiói bárban addig nem mutatnak NBA-mérkőzéseket, ameddig LeBron Jamest ki nem zárják a bajnokságból

James posztja nagy felháborodást keltett az Egyesült Államokban.

Jay Linneman, egy Ohió állambeli bár tulajdonosa Facebook-bejegyzésében bejelentette, hogy a vendéglátóhelyén addig nem mutatják az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) mérkőzéseit, amíg LeBron Jamest ki nem zárják a bajnokságból – jelentette vasárnap több amerikai médium is.

„Ha valaki NBA-mérkőzést akar nézni, az ne jöjjön a Linnie's Pubba. Addig nem adjuk a mérkőzéseket, amíg LeBron Jamest ki nem zárták a bajnokságból” – írta Linneman. A bár tulajdonosa a The Cincinnati Enquirer című amerikai napilapnak azt nyilatkozta: véleménye szerint, ha egy magas rangú választott kormánytisztviselő tette volna azt, amit James tett, akkor „már felszólították volna hivatala elhagyására.”

LeBron Jamest, a Los Angeles Lakers klasszis kosárlabdázóját sok kritika érte az elmúlt napokban, miután közösségi oldalán – ahol 50 millió követője van – „Te vagy a következő. #Felelősség” szöveggel posztolt képet arról a rendőrről, aki kedden, intézkedés közben lelőtte a 16 éves afroamerikai Ma'Khia Bryantet az ohiói Columbus városában, megakadályozva ezzel, hogy a fiatal lány megkéselje egyik társát. A 16 éves lány a kórházban belehalt sérüléseibe. A történteket a rendőr testkamerája is rögzítette.

Az eset körülbelül fél órával azt megelőzően történt, hogy egy minneapolisi bíróságon az esküdtszék minden vádpontban bűnösnek találta Derek Chauvin volt rendőrtisztet a Floyd-ügyben. Chauvin tavaly május 25-én, egy rendőri intézkedés során perceken keresztül térdelt az afroamerikai George Floyd nyakán, és ezzel a vád szerint a férfi halálát okozta.

James posztja nagy felháborodást keltett az Egyesült Államokban. A kosárlabdázó ezért órákon belül törölte a bejegyzést. Nem kért azonban elnézést, bár sokak szerint írásával „célkeresztet rajzolt a rendőrtiszt hátára”. Az Ohió állambeli Akron városából származó játékos később azt írta közösségi oldalán: „elegem van abból, hogy azt látom, fekete embereket ölnek meg a rendőrök. Azért töröltem az üzenetemet, mert arra használták fel, hogy gyűlöletet keltsenek. Ez nem egyetlen rendőrről szól. Ez a rendszerről szól” – fogalmazott a sportoló.

Az egyik legnagyobb amerikai rendőrszakszervezet „gyalázatosnak és rendkívül meggondolatlannak” minősítette James bejegyzését. Twitter-üzenetükben azt írták: LeBron Jamesnek „képeznie kellene magát és nagy felelőssége van abban, hogy ezt megtegye, mielőtt mérlegelne. A rendőrtiszt megmentette egy fiatal lány életét és ezen a tényen semmi nem változtat.”

A kosárlabdázó posztja után Donald Trump volt amerikai elnök közleményt adott ki, amelyben „rasszistának” nevezte Jamest. Trump szerint LeBron Jamesnek inkább a kosárlabdára kellene összpontosítania. A volt elnök úgy fogalmazott: „a rasszista fecsegései megosztók, kellemetlenek, sértők és lealacsonyítók. Lehet, hogy nagyszerű kosárlabdázó, de nem tesz semmit azért, hogy összefogja országunkat!”.

LeBron James egyébként gúnyosan válaszolt a cincinnati bár tulajdonosának bejegyzésére. A négyszeres bajnok kosárlabdázó Twitteren azt írta: „A fenébe! Éppen oda indultam, hogy megnézzem a ma esti meccsünket és igyak egyet.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában