Választási csalás

2022.04.15. 07:16

Tovább folynak a vizsgálatok a DatAdat-ügyben

A hatóságok jelenleg is vizsgálják azt az sms-cunamit, amely során az ország lakosságának egy tizede kapott rövid, sokszor névre szóló üzenetet. Az ügy mögött Bajnai Gordon volt MSZP-s kormányfő által kiépített DatAdat-csoport állt. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke közölte, hogy az adatvédelmi aggályokat felvető esetről a választási kampány alatt hazánkban tartózkodó EBESZ-megfigyelőket is értesítették.

– Több beadványt is kaptunk és jelenleg is tart a történtek kivizsgálása, folyamatban vannak az azonosítások – közölte a Magyar Nemzettel Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke. Hozzátette: az ügy feltehetőleg az ellenzéki oldalhoz köthető.

Mint mondta, nem telefonos adatbázisból szerezték meg az érintettek telefonszámait, a technikai háttere az ügynek pedig az, hogy három különböző szoftver felhasználásával a személyek offline és online interakcióit összekapcsolták.

– Emiatt lehetett az, hogy többen a becenevekkel vagy a Facebook-oldalakon használt nevekkel kaptak sms-üzeneteket – hangsúlyozta Péterfalvi, aki szerint 

vélelmezhető a jogsértés, amiről a választási kampány időszakában hazánkban tartózkodó EBESZ-megfigyelőket is tájékoztatták.

Ismert: a rendszerváltás óta a legnagyobb és a legtöbb embert érintő választási csalás során körülbelül egymillió embert értek el a baloldali kampányközpont működtetői. A szolgáltatók és a hatóságok közös vizsgálatából kiderült, hogy egy közbeiktatott cégen keresztül gyakorlatilag az ország lakosságának tizedét elérő sms-cunamit a Bajnai Gordon volt szocialista kormányfő és titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám által kiépített DatAdat-csoport osztrák leánycége rendelte meg, a művelethez szükséges hatalmas adatbázist is ez a vállalkozás biztosította.

A cég offshore-háttérrel rendelkezhet, a baloldali kampányokban begyűjtött adatokat pedig Észtországban kezelhetik, a balti állam ugyanis híres arról, hogy nem ellenőrzik olyan szigorúan az uniós GDPR-előírásoknak való megfelelést.

Az illegális úton beszerzett adathalmaz Facebook-profilokból letöltött, nevekkel összekapcsolt telefonszámokból, illetve banki és kereskedelmi adatbázisokból kinyert elérhetőségekből áll. Ez magyarázatot ad arra is, hogy a szervezők gyakorlatilag mindenféle politikai hovatartozás, vagyis targetálás nélkül küldték szét a szóban forgó sms-eket. Ezért történhetett meg, hogy jobboldali szimpatizánsok tömege, számos kormánytag, illetve konzervatív közéleti szereplő is kapott rövid, sokszor névre szóló üzenetet.

Borítókép: Bajnai Gordon

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában