Látogatás

2023.09.26. 07:39

Elon Musk személyében új szövetségesünk lett a családok szabadságharcában és a békemisszióban (videó)

Novák Katalin a világot érintő demográfiai válság megoldási lehetőségeiről is tárgyalt Elon Musk, a Tesla autógyártó vállalat alapító-vezérigazgatójával a cég közelmúltban átadott központjában, Austinban, hétfőn.

MW

Forrás: Facebook / Novák Katalin

Az üzletember egyik kisfiával fogadta a magyar államfőt, majd az államfő az alapító-vezérigazgatóval négyszemközti megbeszélést folytatott. Novák Katalin a tervezettnél jóval hosszabb, kétórás beszélgetés első perceiben kifejtette, hogy a klímaváltozás megoldandó problémája mellett a demográfiai válságra kevesebb figyelem vetül. Felidézte, hogy tárgyalópartnere a közelmúltban úgy nyilatkozott, a népesedési válság komolyabb kérdés, mint a klímaváltozás.

A köztársasági elnök megállapította, hogy miközben a klímaváltozás kezelendő kérdés, ugyanakkor „ha nincsenek következő generációk, akkor nincs értelme a Földre se vigyázni” – fogalmazott a magyar államfő.

Novák Katalin elmondta, hogy elkötelezettje a családok ügyének és a demográfiai kérdés kezelésének. Magyarországon a családpolitika kiemelt ügy volt az elmúlt évtizedben, ezért sikerült javulást elérni a demográfia terén – tájékoztatta Elon Muskot, akit a közelmúltban meghívott a Budapesti Demográfiai Csúcsra is. Novák Katalin a találkozót úgy értékelte, hogy „egy új szövetségesünk lett a családok szabadságharcában, aki ismeri és elismeri Magyarország családközpontú programját”.

Elmondta, hogy Magyarország első női államfőjeként is elsősorban édesanya, a látogatásának az is üzenete, hogy a karrier és a gyermekvállalás nem egymást kizáró tényezők. Kiemelte, hogy ezt a kérdést is szeretné megvitatni a milliárdos cégvezetővel.   

Elon Musk egyetértését hangoztatta, és megerősítette, hogy fontosnak tartja a gyermekvállalást. A találkozó közben a közösségi oldalán is posztot tett közzé, ami azzal összegezte az egyeztetés mondanivalóját, hogy a „gyermekvállalás menti meg a világot”.  

 

Az üzletember a közelmúltban többször fejtette ki véleményét a világ előtt álló népesedési kihívásokkal kapcsolatban, és kiállt a hagyományos értékek védelme mellett, ideértve a szólásszabadságot.   

Elon Musk a magyar köztársasági elnök X-posztját is megosztotta, amit a közelmúltban a világ több vezető politikusával folytatott egyeztetés után nem tett meg. A világ leggazdagabb embere, a Tesla autógyár és a SpaceX űripari vállalkozás vezetője, valamint az X (korábban Twitter) közösségi médiavállalat tulajdonosa a közelmúltban találkozott többek között Emmanuel Macron francia elnökkel, Georgia Meloni olasz, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, továbbá Recep Tayyip Erdogan török államfővel. 

  

Az üzletember 11 gyermek édesapjaként a világ vezető elektromos autógyártójánál végzett fejlesztéseket is bemutatta, és a magyar államfői delegációt körbevezette az austini üzemben, amelynek éves kapacitása meghaladja a 250 ezer járművet.   

A Sándor-palota tájékoztatása szerint a beszélgetés témái között az ukrajnai háború is szerepelt, amellyel kapcsolatban 

Elon Musk és Novák Katalin egyetértettek abban, hogy mielőbbi tűzszünetre és tartós békére van szükség.

Novák Katalin tájékoztatta az X közösségi médium tulajdonosát a kárpátaljai magyarok helyzetéről, és örömét fejezte ki, hogy tárgyalópartnere támogatta a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását.   

A magyar államfői látogatás egybeesett a Tesla központi irodaépületének megnyitásával a cég tavaly átadott és jelenleg is bővítés alatt álló gyárának szomszédságában.   

Farkas Vajk, a Sándor-palota kommunikációs igazgatója a közmédiának elmondta, hogy a magyar államfő egyesült államokbeli látogatásának egyik kiemelt célja, hogy a népesedési problémák megoldását célzó lépésekhez szövetségeseket keressen. Ebbe a sorba illeszkedett a megbeszélés Elon Muskkal, valamint korábban Texas állam kormányzójával, Greg Abott-tal és Montana állam vezetőjével, Greg Gianforte kormányzóval tartott találkozó – hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.   

Novák Katalin és Greg Gianforte hétvégi találkozóján elhangzott, hogy „egy nemzet csak akkor erős, ha a családok erősek”. Novák Katalin a családok védelmét és megerősítését közös ügynek nevezte. A megbeszélésen szóba került a munkahelyteremtés is, tekintve, hogy Montana államban az elmúlt években a munkanélküliséget sikerült 3 százalék alá szorítani. Greg Gianforte az északi szövetségi állam történetének legsikeresebb kormányzója, akit a legnagyobb többséggel választottak meg a politikai pozícióba.   

A magyar államfő, szintén Montana államban, találkozott Steve Daines republikánus szövetségi szenátorral is.   

A köztársasági elnök hivatalos látogatása kedden Utah állam fővárosában zárul, ahol Novák Katalin Spencer Cox kormányzóval tárgyal, valamint előadást tart egy egyetemen, a Brigham Young Universityn.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában